Azt tartják, hogy csak a hattyúk hűségesek egymáshoz, de még ez sem igaz. Egyetlen faj létezik az állatvilágban, amely nem követ el házasságtörést: egy amőbafaj, a Diplozoon paradoxum. A két egyed ugyanis még fiatalon találkozik egymással, és a testük egyetlen szervezetté egyesül. Minden más faj képes a hűtlenségre.
Hűtlenség idézetek
Azt gondolom, hogy fontos a hűség. Ma azonban tágul a világ, és tágulnak a szabályok is, sajnos. Hűtlenségről nem csak fizikai értelemben beszélhetünk. Amikor az ember csalódik – nem megcsalják, hanem csalás történik -, fizikailag el kell távolodnia néhány órára a másiktól. Olyankor nem bírom elviselni a közelségét, pedig a nők akkor nagyon szeretnének beszélgetni. Próbálnák megmagyarázni… De olyankor a férfinak éppen erre nincs szüksége. A földolgozáshoz magány kell.
Azok a párok, amelyek már az elején kikötik, hogy nem kezdenek kapcsolatot másokkal, kevésbé hajlamosak a félrelépésre.
A férfiak, néha akkor is, ha csak néhány napja nem láthatják kedvesüket, elkeserednek s elváláskor sírva fakadnak; szintúgy sok mindenre esküdöznek, ígéretet tesznek, s elhatározott szándékuk azt meg is tartani; de aztán valami új eset jön közbe, s kiverik fejükből esküiket. (…) Esküre, könnyekre és ígérgetésre általában hamarabb kaphatók ők, mint hű szerelemre. Ingatag jellemük készteti őket minderre, hisz nincs egy se, ki ne szeretne inkább egy hónapban tíz szeretőt változtatni, mint hogy tíz hónapig egynél maradjon. Állandóan azt hiszik, hogy új módszerekre és formákra lelnek, s kérkednek vele, ha sok nő szíve volt az övék. Mit remélsz tehát? Hiú ábrándokkal miért áltatod magad? Úgysem vagy rá képes, hogy csélcsapságában akadályozd: szűnj meg szeretni őt, s mutasd meg, hogy ugyanolyan módon, ahogy ő csalt meg, te is megcsalhatod.
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
A megcsalásról értekezni fölösleges, mert minden csak teória, azonban az életben csak úgy megtörténik. És van, hogy teljességgel hormonális és jelentéktelen a jövőre nézve, azonban akkor és ott elkerülhetetlen. De ha már az ember megtette, bevallani gyengeség és önzés, mert a másikat terheled, hogy te magad megtisztulj. Minden kapcsolatba kellenek titkok. Azonban ha abba a másikba beleszeretsz, színt vallani kötelességed. Mindegyik féllel szemben.
Ha egy férj megcsalja a feleségét, de mondjuk nem annyira, hogy el is akarja hagyni, ott maradna mellette, de az asszonynak fáj, nagyon fáj, mert megsérül a női önérzete. (…) Ha ilyenkor “csak” a nő sérül meg benne, helyre lehet hozni, ha nehezen is. Mert bár első indulatában elítél a megsebzett nő, mégis fölmenthet a benne élő bölcs Ember, aki tudja, hogy a nemi vágyakon túl létezik egy mélyebb szövetség közöttetek, amely nem sérült meg. Ha azonban az Ember sérül meg, akkor nincs tovább. Akkor nincs miről beszélni, mert ez a biztos jele annak, hogy hiányzik a férfi-nő vonzalomnál mélyebb, valódi szeretet.
Ha az ember a személyhez ragaszkodik, ha a személyhez hűséges, akkor előbb-utóbb az álmaihoz és saját magához lesz hűtlen.
A hűségesek csak a hétköznapi oldalát ismerik a szeretetnek; a hűtlenek ismerik a szeretet tragédiáit.
Gyakran inkább ragaszkodunk egy asszonyhoz a hűtlenség miatt, amit iránta elkövetünk, s nem a hűségért, amivel irántunk van.