A magyar nemzet, akit bekötött szemmel vittek a vesztőhelyre, megtorpant a bitófa árnyékában. A varjak, hollók már ott kóvályogtak szegény elbolondított feje körül. Egy fületlen pitykét sem ért Magyarország jövője. Megásva a sírverem, ahová mindenestül belefordítják a nemzetet a rossz vezérek, eszeveszett politikusok, gyönge királyok…
Krúdy Gyula
1878. október 21. - 1933. május 12.
magyar író
Krúdy Gyula idézetei nosztalgikus hangulatban idézik meg a múltat, a szerelmet és az élet finom rezdüléseit. Írásai különleges képi világgal és líraisággal mutatják be az emlékek és az érzelmek időtlen szépségét.
Rettentő méreg az irodalom. Vérbajossá teszi a polgárokat és polgárnőket, ha belékóstolnak.
Higgye el, fiam, nem lehet rendes ember az, aki amolyan divatos, hátul kétszárnyas, derékban karcsú kabátban tölti a telet.
Jobb lábbal megbotlani, mint nyelvvel.
Azt hiszem, hogy minden szerelmes tapasztalhatta azt a különös érzést, amely akkor buggyan fel lelkében, amikor véletlenül valaki olyannal találkozik, aki némileg hasonlatos az ő szerelméhez.
Mi nők nem szeretjük, ha udvarlóinkat hűtlenségen érjük.
Magyarországon vagyunk, mindenki úgy hamisítja a történelmet, ahogyan akarja.
Utálok mindenkit. Önt is, pedig először látom.
A pincérnő olyan közönséges volt, mint a nagymosás.
Nálunk, a Józsefvárosban akkor kezd számítani egy férfi, ha hódprémes sapkát tesz télen a fejére.
Az apróságokra jobban kell vigyázni, mint a nagy dolgokra, mert apróságokból van összetákolva az ember élete.
A legtöbb író lopásból él. Ha egyebet nem lophat: elorozza szomszédja élettörténetét.
Még énekelt a fecske az ereszen, búcsúra sem készült és a sok madár a patakparti bokrokban csipogott, repdesett; csak az erdőn borongott valami névtelen bánat, amint zörgő ördögszekereken futott befelé az ősz.
A húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében. Napról napra újabb kalendáriumi érzések révedeznek föl az emberi lelkekben, mert a naptár legnagyobb hangulatcsináló.
Igazi életüket álmukban élik az emberek.
Álom: játék, mint az élet… Néha komolyra fordul a játék. Az élet is, az álom is.
Légy víg, mint én. Hisz senki se
veheti el tőlünk azt, ami egyedül a
miénk: emlékeinket.
A nagyvilági életben szükségünk van olyan arckifejezésekre is, amelyek nem mások, mint álarcok. Némely embernek csak akkor látszik meg az igazi arca, amikor a halál csinálja azt.
Elmegyek messze, és sohasem találhatsz meg, bármikor keresnél. Pedig egykor keresni fogsz. Majd súgok neked valamit, miért?… Olyan lesz a hajad, mint a sirály szárnya, a kedved, mint a kéményben a szél, a szomorúságod, mint a sír. Mikor keresni kezdel, engem, az ifjúságodat… Nem gondolsz álmatlan éjjelen többé a nőkre, akik betöltötték életedet, akik miatt szenvedtél, nyugtalankodtál, szaladgáltál, türelmetlenkedtél… akiket úgy hordoztál darab ideig a szívedben, mint bálványképeket… akik nélkül nem tudtál volna élni… akik végül mind megcsaltak, kiraboltak, lelkiismeretfurdalás nélkül elfelejtettek… mindenki elhagy, mind elfelejt, kíváncsi kis lábaikon új utakra mennek, újabb szerelmet űznek mohó, falánk kis szívükkel, a férfiak új mondanivalójára kíváncsiak… szeretők, szerelmek: tüzek és fagyok a férfi életének az országútján… időrabló oktalanságok, megkívánt borok, óhajtott mámorok… nadrágok és szoknyák… veréb- vagy fülemilehangok… éjszakák, amelyek elmúlnak… De én örökre a tiéd maradok.
Minden embernek van valami titka, amelyről sohasem beszél életében. Az volna a legérdekesebb olvasmány, amelyet a halálos ágyán mondana el valaki őszintén, igazán: a titokról, amelyről az életen át hallgatott.
