Ott van a gond, hogy a vezetőink nem készítettek fel minket megfelelően a gépesített társadalomra. Sajnos a politikusaink kontárok vagy korruptak. Néha egyszerre mindkettő. A kormány érzéketlen a kisember szükségletei iránt.
Putyin nem egy őrült. Nem is démon. Ő egy “hideg rendszer” szülötte és túlélője. A KGB-é, a szovjet hatalmi gépezeté. Egy olyan világé, ahol az érték nem az ember, hanem az irányítás volt. Ahol az élet ára nem számított – csak a rendszer stabilitása.
A nép olyan, mint a birka, tiszteletes úr. Ha jó pásztor tereli őket, mennek engedelmesen, s meg is híznak mellette. Ha hitvány a pásztor, elbitangol a nyáj.
Amikor egymást ölik az urak, a paraszt jól teszi, ha félreáll az útból.
Van egy igazság, amit nem lehet elégszer kimondani: az a hatalom, amely el tudja hitetni veled, hogy csak az elveid feladása mellett győzhetsz, már győzött is. Mert elrabolta a lelkedet, megfertőzte a gondolataidat.
A királyok előbb saját törvényeik iskoláját kellene hogy kijárják: hadd tanuljanak emberséget!
A hatalom nem korrumpál – csupán megszünteti a kényszert a színlelésre. Az igazságos védelmezni fog, az ambiciózus kihasznál, a bizonytalan zsarnokká válik. Nem a hatalom változtat meg – hanem az igazi arcod mutatkozik meg, amikor már nem félsz a következményektől.
A győzelmekben, melyeket az uralkodó a saját alattvalói fölött arat, nincs sem dicsőség, sem köszönet.
Az országnak meg kell tanulnia, hogy itt a kormány többé nem a hatalom egészét gyakorolja, hanem csak a kormányzati szintű irányítást tudja elvégezni, s együtt kell működnie a parlamentnek, a kormánynak, az önkormányzatoknak, az érdekvédelmi szervezeteknek, munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt.
Az a kormány, amely egy vesztett döntő csata után csak arra gondol, hogy népének mielőbb békét hozzon és a szertefoszlott remények érzésétől lesújtva többé nem érez magában bátorságot és kedvet ahhoz, hogy minden erejét összeszedje, nos, az ilyen kormány, gyengeségéből adódóan. minden esetben nagyfokú következetlenségről tesz tanúbizonyságot, valamint megmutatja, hogy nem méltó és talán éppen ezért alkalmatlan is a győzelemre.
Néha előfordul, hogy jelentéktelen kis emberek, ha sokáig maradnak egy helyen, kivívnak maguknak némi elismerést és hatalmat.
Az ember harca a hatalom ellen annyi, mint az emlékezet harca a feledés ellen.
A teljes, korlátlan hatalom – ha csupán egy légy fölött is – (…) a gyönyörűség egy fajtája. Az ember már természeténél fogva zsarnok, és szeret másokat kínozni.
Az a vezető, aki zűrzavaros időkben kizárólag a népe tapasztalataira hagyatkozik, ideiglenes népszerűséget vásárol, amelynek ára a figyelembe nem vett utókor szigorú ítélete. Egy olyan vezető, aki túlságosan messze jár társadalma előtt, jelentéktelenné válhat. Egy nagy vezetőnek egyben jó pedagógusnak is kell lennie, aki a jövőképe és a köznapi közötti távolságot át tudja hidalni. Ugyanakkor azonban arra is készen kell állnia, hogy utat törjön, amelyen azután az általa vezetett társadalom követni tudja.
Minden kiemelkedő vezetőben megvan a ravaszságnak az a foka, amellyel időnként a célok, máskor pedig a vállalt feladat nagyságát lekicsinyíti.
Azoknak a vezetőknek, akik képtelenek választani a lehetőségek közül, a körülmények mindig megfelelő alibivel szolgálnak a tétlenségre.
Lesznek olyan autokrata rendszerek, amelyeket az adatok online terjedése vagy a közösségi oldalakon megszervezett tiltakozások döntenek majd meg; ezek helyébe idővel nyitottabb és részvételen alapuló rendszerek lepnek majd, amelyek kialakítják mindenkire érvényes emberi értékrendszerüket. De máshol más hatalmak juthatnak nagyságrendekkel erősebb elnyomó eszközökhöz. Az egyéneket folyamatosan nyomon követő és elemző megoldások elterjedésével az egyén minden élményét nyilvántartják és továbbítják (bizonyos esetekben már születésüktől fogva), és (a számítástechnika élvonalában) néha már a gondolataikat is megjósolják – ezek az új lehetőségek lehetnek éppannyira az elnyomás, mint a felszabadítás eszközei. Ebben az értelemben az új technológia legradikálisabb aspektusa, hogy kis politikai és gazdasági csoportok kezébe adja az információ feldolgozását és nyomon követését, akik így alakíthatják a viták menetét, és bizonyos mértékig ők definiálhatják az igazságot.
Jobb, ha a tömegé az uralom, mint ha a legkiválóbbaké, de keveseké.
Amit demokráciának hívnak, és ami állítólag magának a népnek az uralma önmaga fölött, az valójában nem más, mint választott uralkodók hatalma a nép fölött, és talán szerencsésebb lenne „egyezményes oligarchiának” nevezni.
Amikor a hatalom az arrogancia felé visz, a költészet emlékezteti az embert a korlátaira. Amikor a hatalom leszűkíti az ember érdeklődési körét, a költészet idézi fel számára a létezés gazdagságát és sokszínűségét. Amikor a hatalom megront, a költészet megtisztít.