Akármilyen a világ. Igyekezni kell megszépíteni. A gyermekekért elsősorban. De magunkért is. … Mert ha nem, akkor miért él az ember?
A gyermekek általában kegyetlenek és vérengzők, mert születésükkor ittak a felejtés vizéből. Nem tudják, mi van a vér és a halálsikoly mögött.
Ahhoz, hogy egy gyermek fejlődjék, és kibontakozzék, szeretetre, elfogadásra és dicséretre van szüksége. Nevelőinknek nem muszáj szidalmazniuk ahhoz, hogy rámutassanak, mit csinálhatnánk „jobban”. A bennünk élő gyermek továbbra is igényli ezt a szeretetet és biztatást.
Az anya méhében megfogant gyermek soha nem bűnös agresszor, hanem egy védtelen lény, aki arra vár, hogy fogadják és segítsék.
A bizalom olyasvalami, ami ösztönösen megy a gyerekeknek, míg valaki nem hazudik nekik, vagy meg nem győzi őket róla, hogy veszélyes.
Bárki, aki hallotta már gyerek szájából a szót, szeretlek, őszintén lepucolva, érdektől mentesen, annak minden tisztaságával, az megkapott mindent, amire csak vágyni lehet az életben.
A gyerekek tényleg megváltoztatják az embert. Új nézőpontot hoznak az ember életébe. Olyan irányba mozdítanak el, amilyenbe senki más. És azért is érkeznek az életünkbe, hogy kimondják azokat a dolgokat, amikről egyébként hallani sem akarnánk. Nagyon szeretem, hogy ez az életem a kamerákon túl.
Meggyőződéssel vallom, hogy az esti mese a személyiségfejlődés elengedhetetlen része. Minden gyereknek meg kell tanulnia, hogy a világban épp úgy jelen van a gonosz, mint a jó.
A gyerekek nem azért jelentik a jövőt, mert egyszer majd felnőttek lesznek, hanem azért, mert az emberiség egyre inkább közeledni fog a gyermekhez, mert a gyermekség a jövő képe.
Ha gyerekünk van, nem vethetjük meg a világot, hiszen ebbe a világba szüljük. A gyerek miatt kötődünk a világhoz, gondolunk jövőjével, vetjük bele magunkat lármáiba, háborgásaiba, vesszük komolyan gyógyíthatatlan ostobaságát.
Szeretettel és gyengédséggel nem lehet tönkretenni egy gyereket. Az ezzel ellentétes feltételezés, bárkitől származzék is, nem pontos megfigyelésekre, hanem hibás adatokra támaszkodik.
Miért diagnosztizálunk gyerekeket különféle zavarokkal, ahelyett hogy a családjukat, közösségüket és a társadalmat diagnosztizálnánk – és kezelnénk?
Semmi sincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekekre, mint a szülők meg nem élt élete.
A gyerekek olyan színekbe öltöztetik a jövőt, amilyeneket a jelen nem ismer.
Az olyan gyermek, aki füvet vágott a sarlóval, a kaszával, aki barázdákat húzott egy kicsi ekével, más emberré lesz, mint az olyan gyermek, aki nem tett ilyet.
Nagy különbség van azon gyerekek között, akik olyan családban élnek, ahol bármikor elfogyhat a pénz, és azok között, ahol nem ez a helyzet.
A gyermekek nem tulajdonai a szülőknek, s csak látszólag származnak belőlük.