Minden gyerekbe belenevelik a hazugságokat, úgy programozzák be őket, hogy behódoljanak a társadalomnak, engedelmes rabszolgáivá váljanak. Minden társadalom kíméletlenül megroppantja minden egyes gyerek gerincét; gerinctelenné teszi őket.
Gyermek idézetek
A gyermekeid lesznek a te élő emlékműveid, akár tetszik, akár nem.
Kétségtelen, hogy a szülőknek sokat segít, ha a gyermek tüneteit a saját problémáik és konfliktusaik fényében veszik szemügyre. Szülői kötelesség ezt megtenni. Ebben a tekintetben addig terjed a felelősségük, ha hatalmukban áll, hogy úgy alakítsák a saját életüket, hogy a gyerek ne legyen annak kárvallottja. Általában rendkívül kevéssé hangsúlyozzák, milyen fontos a gyermek számára szülei életvezetése, mivel a gyermekre a tények, és nem a szavak hatnak. Ezért kell a szülőknek mindig tudatosítaniuk magukban, hogy adott esetben ők maguk a gyermek neurózisának első és legfőbb forrásai.
A gyereket az neveli, hogy a felnőtt micsoda, s nem az, amit fecseg.
A gyermeknek bizonyára imponálnak a szülők nagy szavai, és azt hihetnénk, hogy őt ezzel nevelik. Valójában a szülők élete neveli a gyermeket, a hozzá intézett szülői szavak legfeljebb csak összezavarják.
Gyerekkorom kedvenc szuperhőse Pókember volt, nagyon komoly lelki kötődésem volt hozzá.
Én Uram, csak arra kérlek,
Vigyél hírt a kétkedőknek,
Ne apadjon ki a forrás,
Add, hogy legyen gyermekáldás.Szülessenek ezerszámra,
Mesés, szép Magyarországra,
Mint tavaszi vadvirágok,
Honfiak és honleányok.
Amikor a gyerekeink négyévesek lettek, megengedtük nekik, hogy éles kést vegyenek a kezükbe, és attól kezdve, hogy betöltötték a hetet vagy nyolcat, motoros kisgépeket is kipróbálhatnak. A feleségemnek – őt illeti a dicséret – van egy jó mondása: „Inkább legyen kilencujjú gyerekem, mint ügyefogyott gyerekem.” Ez nagyon rokonszenves világkép.
A gyermek lelke olyan, mint a tükör, mely váltakozva fordul új és új irányba s fényt keres, napok, holdak, csillagok, vagy pislogó gyertyák fényét, mit önmagáról visszatükrözhessen.
Akármilyen a világ. Igyekezni kell megszépíteni. A gyermekekért elsősorban. De magunkért is. … Mert ha nem, akkor miért él az ember?
A gyermekek általában kegyetlenek és vérengzők, mert születésükkor ittak a felejtés vizéből. Nem tudják, mi van a vér és a halálsikoly mögött.
Ahhoz, hogy egy gyermek fejlődjék, és kibontakozzék, szeretetre, elfogadásra és dicséretre van szüksége. Nevelőinknek nem muszáj szidalmazniuk ahhoz, hogy rámutassanak, mit csinálhatnánk „jobban”. A bennünk élő gyermek továbbra is igényli ezt a szeretetet és biztatást.
Az anya méhében megfogant gyermek soha nem bűnös agresszor, hanem egy védtelen lény, aki arra vár, hogy fogadják és segítsék.
A bizalom olyasvalami, ami ösztönösen megy a gyerekeknek, míg valaki nem hazudik nekik, vagy meg nem győzi őket róla, hogy veszélyes.
Bárki, aki hallotta már gyerek szájából a szót, szeretlek, őszintén lepucolva, érdektől mentesen, annak minden tisztaságával, az megkapott mindent, amire csak vágyni lehet az életben.
Nehezebb eltörni a faragatlan fát.
A gyerekek tényleg megváltoztatják az embert. Új nézőpontot hoznak az ember életébe. Olyan irányba mozdítanak el, amilyenbe senki más. És azért is érkeznek az életünkbe, hogy kimondják azokat a dolgokat, amikről egyébként hallani sem akarnánk. Nagyon szeretem, hogy ez az életem a kamerákon túl.
Meggyőződéssel vallom, hogy az esti mese a személyiségfejlődés elengedhetetlen része. Minden gyereknek meg kell tanulnia, hogy a világban épp úgy jelen van a gonosz, mint a jó.
A gyerekek nem azért jelentik a jövőt, mert egyszer majd felnőttek lesznek, hanem azért, mert az emberiség egyre inkább közeledni fog a gyermekhez, mert a gyermekség a jövő képe.
Ha gyerekünk van, nem vethetjük meg a világot, hiszen ebbe a világba szüljük. A gyerek miatt kötődünk a világhoz, gondolunk jövőjével, vetjük bele magunkat lármáiba, háborgásaiba, vesszük komolyan gyógyíthatatlan ostobaságát.