Van egy bizonyos fajta gyerek, akiben, ha a tanár rászól, hogy maradjon csendben, fellobban a csintalanság szikrája, és azt hiszem, bennem az átlagnál egy kicsit több volt ebből a szikrából.
A kedves kisgyermekek ártatlanságban élnek, nem tudnak a bűnről, nincs bennük irigység, harag, fukarság, hitetlenség stb., ezért hát vidámak és jó a lelkiismeretük, nem félnek semmilyen veszedelemtől, sem háborútól, sem dögvésztől, sem a haláltól stb., jobban ízlik nekik az alma, mint az érme. És amit hallanak Krisztusról, az eljövendő életről, abban együgyűen hisznek, minden kételkedés nélkül, és vidáman beszélnek róla. Ezért Krisztus minket, időseket komolyan arra int, kövessük a gyermekek példáját, amikor így szól: „Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint gyermek, semmiképpen be nem megy abba.” (Mk 10,15) Mert a gyermekek igaz módon hisznek, és ezért Krisztus szerette őket és az ő gyermeki tréfáikat.
A gyermeket mindegyik tanító be tudja ültetni a tanterembe, de nem mindegyik tudja rábírni, hogy tanuljon. A gyermek nem tanul jókedvvel mindaddig, míg nem érzi, hogy tőle függ, tanul-e vagy pihen. A gyermek addig kell, hogy megismerje a győzelem örömét s a sikertelenség szomorúságát, amíg nem kerül döntő elhatározásra sor, amikor aztán minden habozás nélkül, bátran kell, hogy megvívja harcát az unalmas tankönyvekkel.
Azt hiszem, a legtöbb gyerek kíváncsian kutakodó fejjel jön világra. Talán azért lettem tudós, mert valamilyen értelemben gyermek tudtam maradni.
A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.
A gyerek számára semmi sem fontosabb, mint az, hogyan él meg a szülő bizonyos eseményeket, hiszen ennek alapján értelmezi a világot önmaga számára.
Az ember azért akar gyereket, mert abból a lényből, akivel együtt él, már nem éri be eggyel, szeretné, ha volna kettő. Három. Négy. Satöbbi. A srácokban azután mindig azt a bizonyos lényt látja viszont – meg persze önmagát.
Gyermekkoromban anyám mindent megtett értem, mindent megkaptam, amiről csak álmodtam.
Mondd azt egy gyereknek, hogy hülye. Az elején ki fog nevetni, később mérges lesz, majd amikor véletlenül belerúg az asztal lábába, viccesen felnevet, hogy „Jaj, milyen hülye vagyok!” És hopp! Aktiválódott is az új gondolat, ami eredetileg nem az övé volt, nem tőle származott.
Úgy vélem, már egészen kicsi kortól ösztönöznünk kell a gyerekeket az éneklésre és a hangszeres játékra.
Mindennel vissza lehet élni. Az olvasáshoz való kedv helyes hajlam a gyermekekben, de ártalmassá válhat, ha álmodozásra neveli őket, s elrabolja tőlük a tanulás idejét. Legyen nekik meghatározott idejük az olvasásra, és az olvasás nemcsak a tanulásnak, hanem a játéknak és pajkoskodásnak az idejét se rövidítse meg.
Egy gyermek nem tudja nem szeretni az apját. Nem számít, hogy ki ő vagy, hogy mit tesz…vagy mit nem tesz. Ezt a saját fiam tanította meg nekem, akit bántottam, mégis szeretett.
Minden gyerekbe belenevelik a hazugságokat, úgy programozzák be őket, hogy behódoljanak a társadalomnak, engedelmes rabszolgáivá váljanak. Minden társadalom kíméletlenül megroppantja minden egyes gyerek gerincét; gerinctelenné teszi őket.
A gyermekeid lesznek a te élő emlékműveid, akár tetszik, akár nem.
Kétségtelen, hogy a szülőknek sokat segít, ha a gyermek tüneteit a saját problémáik és konfliktusaik fényében veszik szemügyre. Szülői kötelesség ezt megtenni. Ebben a tekintetben addig terjed a felelősségük, ha hatalmukban áll, hogy úgy alakítsák a saját életüket, hogy a gyerek ne legyen annak kárvallottja. Általában rendkívül kevéssé hangsúlyozzák, milyen fontos a gyermek számára szülei életvezetése, mivel a gyermekre a tények, és nem a szavak hatnak. Ezért kell a szülőknek mindig tudatosítaniuk magukban, hogy adott esetben ők maguk a gyermek neurózisának első és legfőbb forrásai.
A gyereket az neveli, hogy a felnőtt micsoda, s nem az, amit fecseg.
A gyermeknek bizonyára imponálnak a szülők nagy szavai, és azt hihetnénk, hogy őt ezzel nevelik. Valójában a szülők élete neveli a gyermeket, a hozzá intézett szülői szavak legfeljebb csak összezavarják.
Gyerekkorom kedvenc szuperhőse Pókember volt, nagyon komoly lelki kötődésem volt hozzá.
Én Uram, csak arra kérlek,
Vigyél hírt a kétkedőknek,
Ne apadjon ki a forrás,
Add, hogy legyen gyermekáldás.Szülessenek ezerszámra,
Mesés, szép Magyarországra,
Mint tavaszi vadvirágok,
Honfiak és honleányok.
Amikor a gyerekeink négyévesek lettek, megengedtük nekik, hogy éles kést vegyenek a kezükbe, és attól kezdve, hogy betöltötték a hetet vagy nyolcat, motoros kisgépeket is kipróbálhatnak. A feleségemnek – őt illeti a dicséret – van egy jó mondása: „Inkább legyen kilencujjú gyerekem, mint ügyefogyott gyerekem.” Ez nagyon rokonszenves világkép.
