Az embernek tisztában kell lennie a korlátaival; nem szabad semmilyen kalandba belevágnia anélkül, hogy rendelkezne valamilyen megbízható tervvel arra az esetre, ha valami nem úgy alakulna, ahogy elképzelte.
A számunkra fontos személyekért a legkönnyebb változtatni. A családomért, szeretteimért bármikor szívesen vállalok kockázatot.
Mondják, könnyű nekem, de azt szoktam válaszolni, hogy ki lehet cserélni a székünket. A pénzügyi hatalomnak van egy csomó árnyoldala, rengeteg felelősséggel és kihívással jár.
Azt gondolom, hogy a gazdag emberek felelőssége, hogy a pénzüket ne a bankban vagy a párna alatt tartsák. Sokan szidják azokat, akik jachtokat tartanak, meg magánrepülőgépeket, nekem nincs egyik se – még. De ki veszi meg a jachtot, ha nem ők? Ki repüljön első osztályon, ha nem ők? Ezz el a pénzz el vissza is adnak a gazdaságnak. A legfontosabb, hogy felelősségteljesen elköltsék a pénzüket, ezért szoktam azt mondani, hogy büszke vagyok rá, hogy a mi bankszámlánkon általában nincs pénz, vagy csak nagyon kevés, mert igyekszünk elkölteni új vállalkozásokra vagy karitatív célokra.
A virágom… felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék.
Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Az értelem, a tudás és a lélek a miénk. Az Istentől kaptuk. Örökbe. De még ezekkel is azt teszünk, amit akarunk. Csak egyszer be kell számolni róluk…, hogy mit csináltunk velük.
Nincs még egy olyan ember a világon, aki meg tudná neked mondani, hogy mit ne csinálj. Te vagy az egyetlen ember, aki felállíthatja a határokat.
Mindenkinek minden nap fel kell tennie a kérdést: büszke vagyok-e arra, amit aznap tettem? Milyen példát mutatok a gyerekeimnek, az élettársamnak vagy a kollégámnak? Előre vittem-e a világot, vagy nem?
A jövendő terhe vállaidon fekszik; légy erős, légy törhetetlen, hogy azt diadalmasan elviselhesd. Mi egy szabad hazát adunk nektek örökségbe s a túlvilágról is eljövünk számon kérni, hogy tartottátok fenn a magyarok hazáját. Isten vezéreljen minden pályátokon.
Az összeesküvés-szindróma egyfajta társadalmi betegség: sokan képtelenek elfogadni a megtörtént esetek triviális magyarázatait, inkább valami okkult hatalom kezét látják a dolgok mélyén, és hát ezzel a felelősségek elől is remekül el lehet menekülni: nem, ez nem a mi hibánk, hanem a tudodkié. Hát így megy ez.
Furcsának tűnhet ezt kijelenteni, de a legelső követelmény egy kórház iránt az, hogy ne ártson a betegnek.
A szülőknél olyan tendenciát látok, hogy mindent megengednek a gyermekeiknek és mindenáron megvédik őket. Úgy érzik, hogy feltétel nélkül óvniuk kell a csemetéiket, még ha valami bűncselekményt is követtek el. Pedig ha ez megtörténik, akkor az egy olyasfajta nevelés eredménye, amely elmulasztotta megtanítani a gyerekeknek a felelősség fontosságát: nevezetesen, hogy a cselekedeteinkért vállalnunk kell a felelősséget.
Felelősek vagyunk azért, ahol életünk épp most tart. Ha elégedettek vagyunk vele, akkor megérdemlünk egy vállveregetést. Ha viszont boldogtalannak érezzük magunkat, azon egyetlen ember tud változtatni: mi magunk. Senki mást nem hibáztathatunk azért, ha nem cselekszik helyettünk.
Ahhoz, hogy elérjünk valamit ebben a világban, az szükséges, hogy megtegyük, amit tennünk lehet, tennünk kell és tennünk illik.
Nincs hazugabb szó, mint az „elfogadás”! Egy kertet sem „fogadok el” ha gazos, ha teli van szeméttel. Egy kutyát sem, ha loncsos, bolhás, és büdös. Bármit és bárkit, ha szeretek: gondozom. Mert „fölfelé” látom! És oda akarom emelni, ahol látom. Ez nem örökös elégedetlenséget és bírálgatást jelent, hanem a szív szemének a természetes igényét.
Hibáink beismerése nem jelenti azt, hogy kudarcot vallottunk. Vállaljuk a felelősséget saját helytelen cselekedeteinkért! A felelősségvállalás nem a kudarc, hanem a lelki érettség jele.
Az erkölcsi törvény úgy ragyog fölöttünk, mint a csillagos égboltozat.
Ha valaki lemond minden személyes felelősségéről, bizonyos területeken sikert arathat ugyan, ám az efféle boldogulás csak látszatgyőzelem.