Gary Chapman

Gary Chapman

1938. jan. 10. -

amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó

Gary Chapman idézetei a szeretet, a párkapcsolatok és az emberi kötődés mélyebb megértéséről szólnak. Gondolatai segítenek tudatosabban kifejezni az érzelmeinket, és harmonikusabb kapcsolatokat kialakítani másokkal.

A szerelem élménye euforikus boldogsággal jár együtt. Szoros érzelmi kötődés fűzi össze a szerelmeseket. Ő az utolsó gondolatunk elalvás előtt, s mihelyt fölébredünk, elsőként ő jut az eszünkbe. Vágyva vágyunk rá, hogy együtt legyünk. Az együtt töltött idő olyan, mintha a mennyország előszobájában tartózkodnánk. Ha egymás kezét fogjuk, mintha a vérünk is együtt keringene. Vég nélkül tudnánk csókolózni, ha nem kellene órára vagy munkába mennünk. Mikor megöleljük egymást, a házasság mámoros gyönyöreiről álmodozunk.

A minőségi idővel serdülőnknek ajándékozzuk életünk egy darabkáját, és kizárólag neki szenteljük a figyelmünket. Ilyenkor semmi más nem számít. Az így együtt töltött idő a szeretet egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka.

Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől.

Gary Chapman

Kudarc idézetek

Mert bár a szeretet nyelve egyetemes, ahányan vagyunk, annyiféle nyelvjárását beszéljük.

Gary Chapman

Szeretet idézetek

Rohanó világunkban az idő a legfontosabb dolog, amit adhatunk valakinek. Időnkkel együtt életünk egy darabját ajándékozzuk egymásnak.

Gary Chapman

Idő idézetek, Világ idézetek

A szeretet velünk kezdődik, és nem elsősorban azzal, amit mondunk vagy érzünk – hanem a tetteinkkel. Hiszen a szeretet cselekvést jelent.

Gary Chapman

Szeretet idézetek

Ha beszélünk a veszteségről, segítünk abban, hogy a gyász folyamata végbemenjen. Ezzel a megelőző gyógymóddal elháríthatjuk a depresszió súlyosbodását.

Legtöbbünkben jóval több rejtett képesség szunnyad, mint amennyit valaha is megvalósítunk. Gyakran éppen a bátorságunk hiányzik hozzá. Egy szerető társ bátorítása szárnyakat adhat.

Naponta legalább egyszer nevessünk. Van a nevetésben valami, ami könnyebbé teszi az életet.

Gary Chapman

Nevetés idézetek

Biztos, hogy az egész életünket nem tudjuk egy nap alatt helyrehozni. Valami aprócska változtatást azonban ma is tehetünk.

Gary Chapman

Motivációs idézetek

A jól végzett munka legnagyobb ellensége a lustaság, illetve a közömbösség. Ha csak ülünk naphosszat a tévé előtt, várva, hogy végre történjen valami, hiábavalóan telik el az életünk. Ha hagyjuk, hogy az önsajnálat bénultsága erőt vegyen rajtunk, akkor tíz év múlva is ugyanitt fogunk tartani.

Gary Chapman idézetek – szeretet, megértés és kapcsolódás

Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati tanácsadó és lelkész, akinek neve örökre összefonódott a szeretetnyelvek fogalmával. Művei világszerte emberek millióinak segítettek abban, hogy jobban értsék önmagukat és a másik embert – legyen szó házastársról, gyermekről vagy barátról.

A Gary Chapman idézetek a szeretet gyakorlati oldalát mutatják be: arról szólnak, hogy az igazi szeretet nem csupán érzés, hanem döntés, odafigyelés és cselekvés is. Szavai arra emlékeztetnek, hogy mindannyian másképp fejezzük ki a szeretetünket, és az igazi harmónia abban rejlik, ha megtanulunk „a másik nyelvén” szeretni.

Chapman gondolatai egyszerre egyszerűek és mélyek – az emberi kapcsolatok alapigazságait fogalmazzák meg közérthetően, mégis szívhez szólóan. Idézetei erőt adnak, útmutatást nyújtanak, és arra inspirálnak, hogy a szeretetet ne csak kimondjuk, hanem meg is éljük.