Az élet rövid és egy egyedülálló esély. Kipróbálni magam, megvalósítani a tetteket – ismerem jól a határaim: minden nap rajtuk járok! – közben elbukni, felállni, hátrább lépni hat kockával, mégis előre indulni vissza. Bejutni a saját elmédbe; olyan poros, pókhálós szobákba nyitni be, ahol még sose jártál. Olyan pincékbe lépni be, hogy legszívesebben bocsánatot kérve kihátrálnál. De mégis előre menni, egy fejlámpával. Mindig tovább.
Hajlamosak a filmesek egy bizonyos kor felett mellőzni a nőket, én azonban úgy érzem, a legjobb éveim még előttem vannak, és minél többet tanulok, és élek, annál jobbá válik a munkám, a teljesítményem. Énekesként, előadóként, színésznőként, producerként minden nap egyre jobb leszek. Jó dolog az életemnek és a karrieremnek ebben a szakaszában lenni.
Aki nem jobb napról napra, az megszűnik jónak lenni.
Lehetséges, hogy szavaim sok embert megdöbbentenek. De zarándokutam során sok mindent láttam és tapasztaltam – újra kellett rendeznem eddigi ítéleteimet, el kellett vetnem számos eddigi következtetésemet.
Ha új életet akarsz kezdeni, a régit be kell fejezned. Meg kell halnod, fel kell támadnod. Gügyögve kell megtanulnod az új nyelvet s az új szavakkal az új hasonlatokat; új verssorokat kell tudnod, ha idézni akarsz. Meg kell tanulnod, hogy a patikának más szaga van. Más az udvarias szó, mások a tabuk. Mást kell kiáltanod, ha valaki a lábadra lép. Ha éhes vagy, más ételekről álmodsz. Ha pénzt keresel, új számok mondják az értékét.
Az élet meg fog ajándékozni azzal a tapasztalattal, ami a leghasznosabb számodra tudatod fejlődése érdekében.
Ha szeretnéd támogatni az életedet, el kell távolodnod a félelemtől a szeretet felé, a védekezéstől a fejlődés felé. Nemcsak az a cél, hogy kiiktassuk a stresszt, hanem hogy kiiktassuk, és lecseréljük valami pozitívra, szeretetteljesre és fejlődést elősegítőre.
Ahogy idősödsz, fejlődsz, változol, én sem vagyok az az ember, aki négy vagy öt éve. A magánéletem is jelentősen megváltozott, ez pedig kihat a játékodra, a pályafutásodra is.
Nem túl egészséges megszállottan a kudarcaidon és a visszaeséseiden rugózni, és folyamatosan rágódni rajtuk. Nyilván elkövettem hibákat. Nyilvánvalóan csináltam dolgokat, amiket már bánok. De össze kell szedned magad, tanulnod a hibáidból – egyre többet és többet –, aztán továbblépni.
Ahogy felnövünk, nyilván nem vagyunk büszkék 100%-ban minden egyes döntésünkre, és ez rendben is van. Azt hiszem, amíg képesek vagyunk tanulni a hibáinkból és nem ismételjük meg azokat újra és újra, addig a jó ösvényen haladunk.
Nem mondom, hogy szeretek veszíteni, de ezekben a meccsekben is megvan az a pozitívum, hogy ilyenkor megkérdőjelezheted magad, és több motivációt szerezhetsz a magasabb szint eléréséhez.
Soha nem tudod megmondani, hogy éppen a pályafutásod csúcsán vagy-e, mert mindig a tökéletességre törekszel. Bár elég magas teljesítményt értem el, mindig arra törekszem, hogy többet hozzak ki magamból, mert tudom, hogy lehetőségem van még magasabb szintre is eljutni.
Amint haladsz előre, úgy teremted a saját univerzumod.
Minden reggel emlékezetem magam, hogy bármit beszélek is a mai napon, semmit sem fogok tanulni belőle. Tanulni tehát csak úgy tudok, ha odafigyelek másokra.
Az ember többé válhat önmagánál, többé annál, aminek indult.
Az út, mely a városba vezet, kénytelen megmászni a hegyoldalt és leereszkedni a lejtőn, alkalmazkodik a talaj változataihoz; de a talaj változatai nem okai az útnak, s nem adták az irányát. Minden pillanatban szolgáltatják neki a nélkülözhetetlent, a földet, melyen halad; de ha az egész útat nézzük, és nem annak egyes részeit, akkor a talaj változatai többé nem egyebek, mint akadályok, vagy késedelmi okok, mert az út egyszerűen a városba akart jutni és legszívesebben egyenes vonal lett volna. Így vagyunk az élet fejlődésével s a körülményekkel, melyeken áthalad, csakhogy a fejlődés nem rajzol egyetlen utat, s irányokba szakad anélkül, hogy célokat szemelne ki, végül mindig teremtő marad, még akkor is, mikor alkalmazkodik.
Csak akkor fejlődhetünk, ha nem a tulajdon képzelgéseinkben keresünk megnyugvást.
A rossz dolgok nem történnek meg velünk; mi hívjuk őket, hogy tanulhassunk belőlük.
Ha az ember elég felnőtt, akkor elég erős ahhoz, hogy szembenézzen a kudarcaival, és okuljon belőlük. Hihetetlenül sokat segít a fejlődésben. (…) Az ember nem sebezhetetlen, és nem tökéletes – jó, ha ezzel tisztában vagyunk. És ha ezt elfogadjuk, akkor a körülöttünk élőkkel is sokkal megértőbb és meghittebb lesz a viszonyunk.