Pártos Géza, a főiskolai osztályfőnököm mondatát 18 éves korom óta viszem magammal: A lényeg, hogy bár ebben a pillanatban több nem tudok lenni – de kevesebb se legyek!
Nem láthatom előre, hogy mikor mi fog jönni, a lényeg az, hogy amiben épp vagyok, abban maximálisan jelen legyek. Mert minden pillanat egy visszahozhatatlan lehetőség.
Szepes Mária azt mondta mindig, hogy öreg szellem vagyok. Ő hitt a több élet létezésében, és azt gondolta hogy mögöttem is több van. Persze bizonyíték nincs rá, nem tudhatom, hogy ez igaz-e. A reinkarnáció engem kíváncsivá tesz. De csak annyit tudok róla, mint bárki más.
Sok mondatot őrzök, amik adott ponton segítettek az életemben. Mert megállítottak és elgondolkodtattak. Miért mondja épp ezt most nekem? A kérdések arra ösztönöznek, hogy válaszokat keressen az ember.
Fontos, hogy épp kivel, és az is hogy épp mikor találkozol. Minden a te fejlődésed, változási lehetőséged.
Szerencsém van azzal, hogy színésznek lenni egy nagyon jelen idejű létezés. A színházban nagyon sokszor volt részem abban, hogy teljességében megéljem azt, milyen a pillanatban lenni.
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (58) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (70) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (35) Illyés Gyula (36) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (33) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (37) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (47) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (64) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (215) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Tisza Kata (33) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)