Semmi rossz nincs abban, ha az ember meg akarja találni a helyét egy társaságban, és szeretné, hogy a többiek elfogadják – de az már baj, ha mindezért hátat fordít az értékrendjének és hitbéli meggyőződésének.
Minél inkább elfogadjuk mindazt, amit belső állapotunk megváltoztatása érdekében teszünk, minél jobban hiszünk benne és minél inkább megadjuk neki magunkat, annál jobb eredményt remélhetünk tőle.
Addig sosem leszünk képesek őszintén szeretni magunkat, amíg nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, amíg nem fogadjuk el az erősségeinket és a hibáinkat is.
Sok mindent megtanul az ember anélkül, hogy észrevenné. Alkalmazkodik az új helyzethez: az öregséghez. Persze, lehet ezen bosszankodni, lehet keseregni – de lehet nevetni is. Én mind a hármat teszem. Felváltva.
Hogy az ember megtanulja a mások elviselését, gyakorolja a türelmét élettelen tárgyakon, melyek mechanikai vagy fizikai szükségszerűségüknél fogva cselekvésünknek makacsul ellenállnak! Erre mindennap nyílik alkalom. Az így nyert türelmet igyekezzünk átvinni az emberekre is! Szokjuk meg a gondolatot, hogy az emberek lélektelen tárgyakhoz hasonlóan, a természetükből folyó szigorú szükségszerűség alatt állanak! Épp oly balgaság tehát tetteiken felháborodni, mint az utunkba gördülő kövön.
Önmagad szeretete és elfogadása azt jelenti, hogy hibáid és korlátaid, kudarcaid és vereségeid ellenére is szereted magadat, jóindulattal tekintesz önmagadra, és a testedet is feltétel nélkül szeretni tudod. Ez a feltétel nélküli szeretet nem teljesítményfüggő.
A felszínen ugyan különállóak vagyunk, mások a körülményeink, a történeteink, de a mélyben összetartozunk. Ezért sem mindegy, hogyan bánunk egymással.
Ha egy olyan fickó, mint én, el akarja fogadtatni magát, ötször jobbnak kell lennie, mint bármelyik svédnek. És tízszer annyit kell edzenie. Egyébként semmi esélye. Soha! Különösen akkor, ha az illető egy bringatolvaj.
Ahogyan a gyermek mindig számíthat szüleire, ugyanúgy képes ő is másokat elfogadni és szeretni.
Az volt a probléma, hogy megpróbáltam meghatározni a szépséget. Most elfogadom olyannak, amilyen, legyen az bármilyen.
Nincs olyan boldog élet, amelyben ne lenne egy kevés sötétség is. A boldogság nem jelent semmit, ha nem ellensúlyozza bánat. Nincs jang jin nélkül.
Fiatalabb koromban azért más voltam, arra törekedtem, hogy elfogadjon a világ. De ez ma már nem érdekel.
Legyen elég az, amit az élet adott, hisz a világ nem tartozik semmivel.
Meg akartam tanulni, hogyan legyek vonzó és érdekes. Az egész arról szólt, hogy észrevegyenek a fiúk, ugyanakkor elfogadjanak a lányok is, amit elég nehéz kivitelezni.
(részlet a Bernards végzőseinek tartott beszédéből – 2010)
A felnőttek közötti viszonyokban az elfogadás csak annyit jelent, hogy tudomásul vesszük azt, hogy a másik másmilyen, nem ítéljük el, és nem mérgezzük a saját lelkünket azzal, hogy sajnálkozunk, amiért a másik másmilyen. Az elfogadás nem jelent önfeláldozást, és nem jelenti a megszegett ígéretek vagy az elviselhetetlen dühkitörések örökös elviselését.
Ha valamely kérdésben nem látunk világosan, jó, ha van valami közös tévedés, amelyet mindenki elfogad.
Én vagyok az utolsó, aki meg akarja mondani másoknak, hogyan éljék az életüket.
Elfogadom, hogy lehetnek rossz sorozatai az embernek, de ettől nem szabad feladni.