A feltétel nélküli elfogadás a legnagyobb élmény, amelyet egy ember átélni képes.
Elfogadás idézetek
Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat?
A halál elfogadására négy lehetőség kínálkozik. Az első egy írás, amit végrendeletnek is hívhatunk. A másik lehetőség: amikor a szeretteimmel egy ilyen éles helyzetbe kerülök, akkor dönthetek úgy, hogy nem menekülök el a helyzet elől. Harmadik lehetőség: elmegyek önkéntes segítőnek egy kórházi osztályra, ahol elmenőket ápolnak… Így kezdődik a halál elfogadása. Negyedik lépés: adott esetben beszélek róla. Mert bármilyen elfogadás csak akkor jön létre, ha én arról indulatok, harag, düh, frusztráció, kétségbeesés nélkül tudok beszélni. Hangosan és békében, először önmagamnak, majd másoknak.
Az elfogadás egy borzasztó nehéz folyamat. Amikor nemcsak elfogadom, hanem önmagamba befogadom az általam megélt negatívumot. Elfogadom a kiejtett szavakat. Ez az a folyamat, amikor a kimondott szó vérré válik. Brutális fájdalommal jár. Érzi a bőrén mindazt, amit eddig is sejtett, de nem akarta megélni. Ami késik hölgyek (urak), az nem múlik!
A türelem kulcsai az elfogadás és a hit. Fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, szemléld reálisan magad körül a világot. Bízz magadban és döntésed irányvonalában.
Az emberek egyik leghatalmasabb szükséglete az, hogy tartozzanak valahová. Az elfogadás és az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése.
Az elfogadás olyan, mint a termékeny talaj, ami lehetőséget ad az apró mag számára, hogy azzá a virággá váljon, amivé fejlődni képes.
Nincs hazugabb szó, mint az „elfogadás”! Egy kertet sem „fogadok el” ha gazos, ha teli van szeméttel. Egy kutyát sem, ha loncsos, bolhás, és büdös. Bármit és bárkit, ha szeretek: gondozom. Mert „fölfelé” látom! És oda akarom emelni, ahol látom. Ez nem örökös elégedetlenséget és bírálgatást jelent, hanem a szív szemének a természetes igényét.
Csak akkor érezheted úgy, hogy becsaptak, ha elvársz valamit. Elvárások híján csalódásoktól sem kell tartanod. Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, s annál kevésbé az idő rabja. Miért? Mert elfogadod azt, ami van. Az elfogadás felszabadít.
Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Ő.
Önmagunk maradéktalan elfogadása biztosítja, hogy ne mások reakcióiból kelljen ráeszmélnünk saját fogyatékosságainkra.
Te felfigyeltél valaha arra az igazságra, hogy amint teljesen elfogadtad éned vagy életed egy aspektusát, többé nem érzed szükségét, hogy rejtegesd mások elől?
Az elfogadás nem passzivitás, hanem a változás csírája, hiszen aminek a puszta létét sem vagyunk hajlandók elfogadni, azon nem is léphetünk túl.







