A gyűlölet, a harag és a kínzás nélkül előrehaladhatunk egy olyan vízió felé, amely mélyebb és tisztább, és ahhoz mutat utat: miként élhetünk egymással, segítve és átkarolva egymást.
Elfogadás idézetek
Az ember természetesen sokszor nyerni akar, de néha közbejönnek dolgok, amiket utólag már nem tudsz megváltoztatni. Ez történik a technikai sportokban is.
Az egyéni DNS-láncon se fitnesz, se welnesz, se baronesz nem változtathat. Ha csontfogas géneket kaptál őseidtől, kőműveskanállal lapátolhatod befelé a nyalánkságokat, avagy jégkrémbe ölheted magad, akkor is vékony maradsz. Ha viszont teltséget eredményező örökítőanyaggal leptek meg, fél- avagy teljes őrültre éheztetheted magad, e sanyargatás árán is csak röpke időszakokra fogyhatsz ki a bőrödből. Az persze pompás, hogy a hízási/fogyási törekvés miatt mozgásra, mértékletességre, testi tudatosságra adod a fejed, de ha életed értelme áll vagy bukik azon, hogy még külsőre se önmagad légy, hanem teljesen másvalaki, hát az halálbiztos kudarc. Bálnából nem lesz balerina. Viszont a leglégiesebb táncosnő sem fog soha úgy úszni, mint a cet.
Bármit is tartalmaz a jelen pillanat, fogadd el, mintha magad választottad volna azt! Mindig vele működj, s ne ellene! Tedd barátoddá és szövetségeseddé, ne pedig az ellenségeddé! Csodálatosan át fogja ez alakítani az egész életedet.
Aminek kezdete van, véget is ér egyszer. Békélj meg ezzel, s minden jóra fordul.
A szenvedés az arra való képtelenség, hogy elfogadjuk az életet úgy, amint van.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de egyáltalán nem aggódom a korom miatt. (…) Miért is kellene bárkinek aggódni a kora miatt? Nem tudunk ellene mit tenni, nem leszünk fiatalabbak. Nem aggaszt, csak ki akarom élvezni az életet. Szerintem a kor jó dolog, mert egyenlő azzal a tapasztalattal, amit megéltél, és én az összes tapasztalatot, amelyre szert tettem az életem során, az előnyömre használom.
Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem.
Úgy nem lehet szeretni, hogy nem érezzük át a másik ember örömét és bánatát. Úgy nem lehet szeretni, hogy nem fedezzük fel a közös pontokat azokkal, akik első pillantásra annyira másoknak tűnnek, mint mi.
A megértés hozzásegít az elfogadáshoz, az elfogadás pedig a gyógyulás feltétele.
Mi lehet nagyobb érdem, mint az elfogadás bátorsága, bizalma, sőt jótékonysága?
Senkit sem ismerhetünk meg teljesen. Ezért a legfélelmetesebb elfogadni valakit, hittel és bizalommal, és reménykedni, hogy ő is így fogad el minket.
Fel kell készülnöd arra, hogy nem mindenki álmodja a te álmaidat.
Alázattal kell megállnunk a másik ember egyénisége, személyisége előtt, és el kell tudnunk fogadni azt, hogy az sok tekintetben „más” mint mi.
Ahhoz már túl öreg vagyok, hogy cselekedeteim miatt feldühödjek. Elfogadom magam az összes jó és rossz tulajdonságommal együtt. Nem pazarlok időt sajnálatra, dühre.
Aki mindennel elégedett, s nem akarja a jót jobbra cserélni, az előbb-utóbb mindent elveszít.
Minden bolond tud kritizálni és panaszkodni, és a legtöbbjük meg is teszi. Ahhoz viszont jellem és önfegyelem kell, hogy megértők és megbocsátók tudjunk lenni.
