1839. január 19. - 1906. október 22.
francia festő
A Saint-Sauveurben Poncet, a régi karmester helyére egy hülye pap került; ő orgonál, hamisan játszik. Annyira, hogy már nem is tudok eljárni misére, mert valóságos fájdalmat okoz, amit a zenével művel. Azt hiszem, hogyha az ember katolikus akar lenni, le kell mondani minden jóérzékről, és csak az érdekre szabad nézni.
Egy kis temperamentummal már nagyon festő lehet az ember. Lehet jó dolgokat csinálni, még ha nem is nagyon kolorista az ember, vagy ha nincs is nagy érzéke színek összepárosításához. Elég, ha művészi érzékünk van – ez az érzék nyilván a polgár-iszony. Így tehát az intézetek, a pénzjuttatások és a kitüntetések csak a hülyék, a csibészek meg a gazfickók számára létezhetnek.
Az én derék családom talán zsugori egy kicsit, megbocsátható hiba ez itt vidéken, annál is inkább, hogy néha még jóságos is a szerencsétlen festővel, aki soha semmit sem ért el, és aki én vagyok.
Teletömted magad bonbonnal netalán
újév napján? Miért ne? Hisz túlzott adagja
azzal járhat, hogy a bélnyílást zárva tartja,
emésztési zavart vonván maga után.
De, hitemre, elég, hogy ily ostobaságnak
éljünk, mert az idő fogai egyre rágnak
bennünket. Napjaink hajlóban. A falánk
gödör tátong felénk, mit jól semmi se laktat –
Elbukottaknak és szűzeknek egyaránt
mikor eljön a nap, rosszaknak s igazaknak,
le kell rónunk adónk, az elháríthatatlant.
Öreg vagyok, beteg, és megfogadtam, inkább festés közben halok meg, minthogy a megalázó agylágyulás kerítsen hatalmába, hisz ez fenyegeti az öregeket, akik hagyják, hogy testet-lelket elbutító szenvedélyek legyenek úrrá rajtuk.
A konyakot s buja nőket messzire kergesd,
mert igába törik a gyarló férfi-lelket!
Tagadd meg a likőrt. Veszedelmes dolog.
Vizet igyál csupán, s jól fog menni sorod.
Folyvást dolgozom, s úgy, hogy nemigen törődöm a kritikával és a kritikusokkal, ahogy az igazi művésznek tennie kell. A munkának kell igazolnia engem.
Továbbra is dolgoznom kell, de nem azért, hogy megtanuljam a képet kidolgozni, az ostobák csodálatára. – A dolognak ez a része, amelyet közönségesen annyira értékelnek, csupán szakmunka, minden művet művészietlenné és közönségessé tesz.
Jó egészséget kívánok neked; ez a legdrágább kincs, ha egyébként jó körülmények között élünk.
Ami pedig engem illet, bizony jobb, ha magamra maradok, oly fokú az emberek gátlástalansága, hogy nincs módom védekezni ellene, a világ csupa tolvajlás, önteltség, önimádat, megbecstelenítés, mások eredményének elorzása, pedig hát a természet nagyon szép.
Az ízlés a legjobb bíró. Ritka. A művészet csak az egyének igen kis számához fordul.
Az idő s a töprengés… lassan megváltoztatja a látást, és végül eljön a megértés is.
