Elismerem, hogy belénk van oltva a testünk iránti gyöngédség; elismerem, hogy gyámságot gyakorolunk fölötte. Nem tagadom, hogy gondoznunk kell, de hogy szolgálnunk kellene, azt tagadom. Sok másnak lesz rabja ugyanis, aki testének rabja, túlságosan félti, és mindent hozzá viszonyít.
Egészség idézetek
Minden méreg, semmi sincs méreg nélkül, egyedül a mennyiségen múlik, hogy valami méreg-e vagy sem.
Az egészséges életmód megszállottjai elég hülyén fogják érezni magukat, amikor majd ott fekszenek a kórházban, és belehalnak abba, hogy semmi bajuk.
Az orvos kezel, a természet gyógyít.
A lelki egészség nem valami olyasmi, amit készen kap, vagy amire rátalál az ember. Sokkal inkább valami olyasmi, amit meg kell teremtenünk magunkban.
Tizenkét éve vagyok vegetáriánus és még soha nem voltam beteg. A vegetáriánus táplálkozás erősíti az immunrendszert. Azt hiszem, a hús beteggé tesz.
A legújabb kornak rengeteg rossz szokást köszönhetünk, és a fejlődés sokszor, bár nem szándékosan, katasztrofális következményekkel járt. A gyorsételek, a tömegtermelés, a nevetségesen óriási adagok – mindez már önmagában is megbetegíti az embert. A legújabb kor hozta el persze a villanyt, a penicillint, a nyitott szívműtétet is. Így aztán modern kori hajlamunk a lustaságra, a könnyen megszerezhető (olcsó) tartósított élelmiszer és az életmentő orvosi beavatkozások elterjedése hosszú életű, de egészségtelenül élő embert csinált belőlünk.
A betegekkel szerzett valamennyi tapasztalatom alapján feltételek nélkül állítom, hogy a friss levegő után a fényre van a legnagyobb szükségük, hogy a zárt szoba után a sötét szoba viseli meg őket a legjobban, és hogy nem egyszerűen fényre vágynak, hanem szabad napfényre… az emberek azt hiszik, hogy az csak a hangulatukra hat, de koránt sincs így. A nap nem csupán festő, hanem egyben szobrász is.










