„Milyen volt Bruce Lee? Hogyan ismerkedtek meg? Milyen volt vele dolgozni a harci jeleneteken Rómában? Sok időt töltöttek együtt a való életben is?” Néhány azokból a kérdésekből, amelyeket gyakran megkapok az emberektől, bárhová is utazom a világban.
Bruce azt akarta, hogy egy olyan filmet forgassanak, amelyben benne van a legjobb verekedős jelenet, amit valaha csináltak. Szerette volna, ha ebben a következő filmjében én vagyok az ellenfele. Mosolyogtam a telefon másik végén: értem, hogy mit szeretnél Bruce, tehát ki akarod ütni a világbajnokot. Mire ő: nem kiütni, megölni akarom. Elkezdtünk beszélni róla, és mondtam, hogy jó, vidámnak hangzik ez a történet. Csináljuk.
Bizonyos szempontból mindegyik filmemre büszke vagyok. Ráadásul inkább a nézők kedvence vagyok és nem a kritikusoké, én mindig is az emberek színésze voltam.
Igazából a viccek által még akkor is népszerű maradtam és figyeltek rám, amikor már nem dolgoztam filmeken. Az egyik kedvencem a Rushmore-heggyel kapcsolatos poén. Ugye ez az a hely, ahol a hegy oldalába a négy nagy amerikai elnök arcmását vésték. A vicc úgy szól, hogy „Chuck Norris arcképét be akarták vésni a Rushmorehegy oldalába, de a gránit nem volt elég kemény a szakállához!”
Amikor bekerültem a filmiparba, hithű keresztény voltam, de ez a szakma könnyen eltereli az útról az embert. Hirtelen híressé váltam, rengeteg pénzem lett, de közben a személyiségem is megváltozott, kiállhatatlanná váltam, alkoholproblémáim lettek, és végül emiatt ment tönkre az első házasságom. Tizenöt évvel később találkoztam Genával, és ő segített, hogy ismét tudjak hinni Jézus Krisztusban. Ez az alapja annak az erős köteléknek, ami már húsz éve összetart minket!
Nagyon szegény családban nőttem fel, és apám alkoholista volt, aki nem igazán volt jelen az életemben. Ráadásul az Egyesült Államokon belül sokszor költöztünk másik városba, így akkoriban a karácsony egyáltalán nem jelentett számomra igazi ünnepet. De tudtam, hogy ezen változtatni akarok!
Igyekszem organikus forrásból származó, környezetkímélő körülmények között termesztett, szintetikus anyagokat nem tartalmazó ételeket enni, mert hiszek abban, hogy az egészséges táplálkozás nemcsak a súlyunkra vagy az energiaszintünkre van hatással, hanem általa a betegségek is megelőzhetőek.
Szerintem mindenkinek kötelező lenne komolyan venni az egészségét, a testét, és a rendszeres mozgást.
Hogy el tudok-e számolni végtelenig kétszer? Természetesen. Minden vicc igaz. Sőt, harmadszor is elkezdtem, 2006 éve számolok. Egyetemista srácok küldték el nekem először ezeket a poénokat, amiket nagyon viccesnek találtam, Genával jókat kacarásztunk rajta. Azt hittem, hamar lecseng, de nagyot tévedtem. Még több egyetemről jöttek a mailek, középiskolákból, katonáktól, a világ különböző pontjairól. Igazándiból megtiszteltetés volt, örültem, hogy a fiatalabb generáció is megismert ezáltal.
Őszinte leszek, nem sok különbség van a karaktereim és a személyiségem között. Steve McQueen tanított mindenre, aki azt mondta nekem, hogy akkor leszek sikeres színész, ha önmagamat adom a vásznon, a lehető legjobbat magamból. Ezért van az, hogy csak olyan szerepeket vállaltam el eddigi életem során, amikkel azonosulni tudtam.
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (58) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (70) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (35) Illyés Gyula (36) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (33) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (37) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (47) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (64) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (215) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Tisza Kata (33) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)