Vesztes lettem, hiába győztem,
Senki mellettem, senki mögöttem.
Állok az úton, rád gondolok,
Tudom, a szabadság magányos dolog.
Trianonba akarok menni, a dolgokat a helyükre tenni,
Hogy lehessünk Nagyszalontán, családi körben eztán.
Hisz amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad.
Száz lábnyira állok,
De elesek a közeledben…
Amikor ma éjjel elalszol, ne feledd, hogy egyazon csillagok alatt fekszünk.
Azt gondoltam, hogy már megsérültem ezelőtt,
De senki nem hagyott rajtam ekkora sebet,
A szavaid mélyebben vágtak egy késnél,
Szükségem van valakire, aki életet lehel belém.
Rohadt eső. Unott arccal
Valahová lépdelek,
Esernyőmet elé-húzom,
Ne lássák az emberek.
Vesszők helyett néha pontot kell tenni,
Ha hátrálnál, inkább csak előre menni
Kéne, mert vágyakból nem épült semmi,
És nem kell, csak bátorság, egy kis mákszemnyi.
Mielőtt elítélsz, próbálj igazán szeretni!
Nézz a szívedbe, és aztán kérdezz.
Láttad a gyermekkoromat?
Ha jobbá tennéd a világot,
először nézz magadba, csak azután változtass.
A mennyországban járok,
ha szólítasz, hárfák hangját és
angyalok énekét hallom.
Már minden nap mosolyogva ébredek. Nincs több könny, sem fájdalom, mert szeretsz.
Nincs szükségem álmokra, amikor mellettem vagy.
Mosolyogj, még ha szíved fáj is,
Mosolyogj, még ha nagyon nehéz is,
Akkor is, ha felhők takarják az eget.
A szeretet boldogságában nem érzünk félelmet vagy rettegést, nem csak létezünk, elkezdünk élni.
Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megért, és segít, ha vigasz vagy tréfa kell,
de hagyja, hogy éljek,
szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én.
Túl rövid az élet, és néha attól félek,
hogy elszalad előttem, és hiába kérek
csak még egy percet a világtól,
mert talán nem láttam a szépet a hibáktól!
Mint két gálya éjnek tengerén,
de a célunk már más, arra mész te, s erre én!
Épp csak összesodort az ár,
de a sors az elválaszt már –
mondd, miért sápadt így el bennünk a fény?
Szívünkben érzés meg erő, de van, mit meg nem old,
erős a hit bennünk, látod, de minket fel nem old.
Vártunk tán csodát, ám de már nincs miért –
közös út, ha volt is egykor, véget ért.
Szemétdomb, szemétdomb, a hervadó virág
hirdeti, hogy véget ér a rothadó világ.
A világ és a lét itt kegyetlen.
közhely, mégis így van temetlen:
minden szemét marad a régi,
de pár szép percért érdemes élni.