Szólj a gazdag kölyköknek, hogy nézzenek rám most.
Dalszöveg idézetek
A tükörben az arc nem fél
az ablakban a lány még kér
baráti tor a lány él s kiált
odakint csak rám várt.
Közös szavakból, közös haragból
Mi egymás bűnét látjuk
Közös dallamból, közös rímekből
Egy másik mű szólal meg
Közös hitekből, közös lángokból
Másik tűzben égünk
Közös világban, külön irányban
Csak egyre messzebb megyünk.
Most nem szólnak a csillagok,
az árnyékok most túl nagyok,
az antennákról víz csorog,
felhők, ne sírjatok!
Néha könnyebb lenne elmenekülni,
s tiszta fénybe merülni,
de a hang, ami hív,
de a jel, ami szól,
még nem mond semmit,
meddig érek, s lesz-e út,
hogy visszatérjek.
Az elveszett játékok életre kelnek
és körbe kigyúlnak a fények.
Miért kell harc, miért nem élsz?
Hisz` az álmod más: ott fényt remélsz.
Miért kell harc, ha a könnyében félsz?
Csak bánat vár rád, ha az örvénybe lépsz.
Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy,
Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad!
Ha azt sem akarod tudni már, hogy ki voltál tegnap,
Ne törődj a tegnapokkal, ringasd el magad!
S végül arra jöttem én a világra,
Hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban.
Egyszerű ember voltam, egyszerű szavakkal,
Tele félelemmel, ja, hatalmas falakkal.
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem,
Nevem alá pedig ezt a pár kósza sort vésettem:
Születtem nyolcvan, éltem halálomig,
De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.
Csak játszottam, és kacagva ástam a síromat
Most meg a sírköves a sírkőre valami szívhez szólót írogat.
Bocsánat, ha most könnyes szemmel szemléled ezt
Így az idő távlatából már minden másképp fest.
Látod már, ez a film az életünk,
Hadd legyen tehát a miénk!
Eljátsszuk azt, hogy mi is rendezünk,
A filmben éppen ez, ami szép.
Egy szál harangvirág, ennyi csak, mit adhatok,
És kívánok még nagyon sok boldog névnapot.
Nem nagy dolog, mondhatja más, tudom jól, de mit tegyek?
Egy szál harangvirág, ez jelzi most az ünnepet.
Ma csak élvezd az életet,
örülj, aminek csak lehet!
Dallal köszöntelek téged,
pohár csendül, Isten éltet!
A Nap végül is ugyanolyan, csak te öregedsz. Egy lélegzettel rövidülve egyre közelebb a halál.
A pénz csak papír, és annyit ér,
mint a levegő, a világot forgató erő.
Adhat Isten néked kincset, gazdagságot,
Rubintokat és gyémántot, márvány palotát,
Adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer,
Csak egyet nem adhat kétszer,
Édes jó anyát.
Már hosszabbak az árnyak,
kell mosoly, biztató.
Ki egyedül ünnepel,
annak vigasz legyen a szó.
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja, mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.