Ha más nyelvén kell szóljak, Nem lesz, mit daloljak, Ha más nyelvén kell írnom, Eltépem papírom, Ha más nyelvén kell éljek, Pusztuljak el végleg, Ha más nyelvén kell hinnem, Verjen meg az Isten!
Egy gúnyám, egy csizmám, mégis gazdag vagyok, mert biz én magamnak magam parancsolok, hegyeken, völgyeken keresztül kószálok, ott, ahol megállok, szerencsét próbálok.
Meséld el, milyen voltam, hogy éltem, hogy daloltam, segíts, hogy emlékezzem, kit szerettem? Mondd azt, hogy minden rendben, nincs baj, és nem kell félnem, s én majd behunyt szemmel emlékezem.
Túl minden álmon, túl az ismeretlenen, egy ajtót nyitottak neked és nekem. Hol két világ összeér, harangok kondulnak, a menny és pokol bennünk egybeolvadnak.
Visszavár hazád, és mindent megbocsát. Karjába zárja rég elkóborolt fiát. A széllel küldi el az otthon illatát, A fenyvesek dalát, a folyók zúgását, És minden magyart hívó vezérlő csillagát.
Nem látlak én téged soha, soha, sohasem, Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem. Nevedet hiába mondom, könnyemet hiába ontom, A harcok mezején, valahol tőled távol…
Lesz itt minden, ígérem, ha felkelsz egy napon, meglátod, ha odasétálsz, s kinézel az ablakon. Utazgatunk, elmegyünk, csavargunk majd, te és én, csak egyet tegyél meg nekem, gyógyulj fel a kedvemért.
Ezer meg ezer év edzett apát és fiát
Elfogadni, ha kell, a hősies halált.
Ezer meg ezer év tanított anyát és leányt
Szívében viselni fekete gyászruhát.