Most múlik pontosan,
Engedem, hadd menjen,
Szaladjon kifelé belőlem.
Gondoltam, egyetlen,
nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem.
Villámlik, mennydörög,
ez tényleg szerelem.
Quimby
Nézlek téged, és magamat látom
Holdfény tőrömet a szívedbe mártom
Majd magamba döföm, a létet ellököm
Aztán bamba fejjel megint a sorsot várom.
Kevés az ember, sok az emberszerű lény,
Sötét szobában épp csak dereng a lámpafény.
Az élet szép, csak te, Világ vagy beteg,
megfertőzte valami az embereket.
Szomorú, de fél az, aki szeret,
zokog a bohóc, a macska kihányta az egeret.
Csak a szerelem eleven elemem.
Valahol elveszett, veszettül keresem.
Ma éjjel a semmi sem olyan,
mint amikor olyan, amilyen.
Sétál a Hold a háztetőn,
zsinóron húzza maga után a szívem.
Utáltam és szerettem,
az lett megírva, hogy elvesszen.
Ez a szív ott a porban az egyetlen,
láttam magamat a szemedben.
Voltam Keleten
jártam Nyugaton
déli legelőn
északi ugaron
sorstalan utakon
fejvesztve kutatom őt
nem tudom, hol lakom.