Hagyd a szavakat,
Így védd az igazad,
Aki fecseg, az úgy marad,
Hallgatni boldogabb.
Hogyha nem teszed,
Magadra zárod a ketreced,
A szívedet el ne add,
Örömöd hallgatag.
Lehet, hogy csak egyszer élsz,
de tiéd lehet, bármit kérsz.
Ha szabad vagy, és szállni se félsz,
csak tépd le a láncot, és célhoz érsz.
Holnapokba vágysz,
Tegnapokba szállsz,
Színeket a mában nem találsz.
Jobb napokra vársz,
Rossz sarokban állsz,
De nyerheted a játékot:
Csak játssz!
Útvesztő minden út, minden csak visszajut,
nincs nappal, hogyha éjjel nem jön.
Nézd az árnyakat, sors drótján ránganak,
mily büszkén, mégis mily esendőn!
Ez a sorsom, nekem is meg lett írva.
Aki írta, az az égből nézi,
ott az első sorban ül, és mégsem érti,
csak bámul rám, hogy minden rendben.
Neki könnyebb minden.
Csak elveszett álmok, miket évekig kerestél,
Újrakezdted százszor, de mindig vesztettél.
Folytatni nincs erőd, úgy érzed, nincs jövőd,
De nem adhatod fel, van még időd.
Ha törődnénk egymással sírás helyett,
Ha szeretnénk egymást hazudozás helyett,
Ha az önzetlenség győzne a büszkeség felett,
Talán megérnénk a napot, amikor senki sem hal meg.
Az álomvilág magába zár, de simogat, nem eltemet,
Benned él, mert nem lesz másé, a sírba is majd elviszed.
Én annak szeretnék látszani,
Aki ezt a dalt szokta játszani,
És annak szeretnék játszani,
Aki nem akar mindig másnak látszani.





