Ha meghalok, az angyalok
A dossziém láttán
Fejüket csóválják,
Hogy bizony, ez csúnya látvány.
Kispál és a borz
Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már
Csak szerettem volna, ha velem is van ilyen
És most benne vagyok, még sosem volt sűrűbb homály.
Végül is mindegy is
Tudtam, hogy nem is jössz
Este csillag voltál
Nappal meg fecske.
Te meg nem felejtesz el, én meg nem talállak meg,
Soha többé nem találunk élőlényeket.
(…)
Akármilyen nyilat lősz ki, akárhová megy,
Soha többé nem talál el élőlényeket.
Mint kicsikart szó a haldoklóból
– hol a kincs vagy ki a gyilkos -,
olyan nehezen mondom, hogy “szeretlek”.
Magányra ítélt
Nagy darabok
Vagyunk, de én
Igent mondok,
Mert szép próbálkozás az élővilág.
Szeretek, szeretek
Okosan szeretek
Először nem túl nagy
Dolgokat szeretek
Hanem csak kicsiket
Keresek szeretni
Ha megvan eldobom
Szeretek keresni.
Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit, akinek a helyébe` lennél,
És bármibe kerül vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet is, nem csak muszáj.
Úgy volt, hogy mindig a másik hal meg,
Más bolondul meg, mi meg sosem.
A kulcs, ami a mennyet nyitja
A pokolba is jó, fordítva.
A kulcs, ami a pokolba jó
Az igazából a mennyből való.