Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk,
lesz verandánk és azon két ágy, és azon fekszünk,
és fákat nézünk, és arra gondolunk, hogy mi is egyszer
fák leszünk majd, és hogy te fogsz törődni a kerttel.

Az én tengeremen csak egy hajó van,
és ott úszik, a víz bárhogy is dobálja,
és ha nagy ritkán csendesség van,
azt mondja, hogy az az ő boldogsága.

A lányának apja, az öccsének bátyja,
nincsen szeretője, és
nem volt barátja.
Az éveket bedobta egy szív nevű gödörbe,
eső esett rá, és iszap lett belőle.

Látni a szíveddel, a szemeddel lesni,
ha becsukod, vágyak, és ha kinyitod, semmi.
Majd a hintaszéked elringat, s az álom
nem jön a szemedre, csak ott ül a párkányon.

A szemed takard el, és úgy számolj el egész` százig,
én meg a korlát mögött bújok el, úgy, hogy csak a szívem látszik,
és onnan fogod tudni azt, hogy én vagyok az egyetlen ember,
akivel jó lenne egyszer.