Hadd legyen sírban csend,
Reménynek hely ott fent,
S addig a part mentén
Hadd legyünk ő és én.
Zorán
Talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá,
S annak, mit érzek, csak tört részét mondhatom el,
Mert egyszer csak ott állnék meztelen szívvel,
Azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.
Volt már szebb, s tegnapom mind több lett,
S nem tudom, hogy múlt el, csak néha néztem fel,
Mennyiszer volt már nap, az alkalmak elmúltak,
S te nem tettél mást, mint én, a semmit, úgy, mint én.
Hogy értsd, egy pohár víz mit ér,
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.
Hogy lásd, egy napod mennyit ér,
Néha látnod kell, az élet hogyan fogy el.
Közös szavakból, közös haragból
Mi egymás bűnét látjuk
Közös dallamból, közös rímekből
Egy másik mű szólal meg
Közös hitekből, közös lángokból
Másik tűzben égünk
Közös világban, külön irányban
Csak egyre messzebb megyünk.
Hogyha befogod a szemem, jobb, ha befogom a szám,
mert a vakvilágba nem beszélek, ne haragudj rám.
Hogyha kinyitom a szemem, akkor kinyílik a szám,
amit látok, arról szólhatok csak, ne haragudj rám.
Várj, a kezed ne húzd el!
Annyi csodát idéz, amikor hozzám érsz!
Ha sírsz, a szemed ne takard el!
Miért titkolnánk,
Hogy egy kicsit nehéz?
Amikor elmentél tőlem, majdnem meghaltam,
De az élet szép, s a lemezgyárat felhívtam,
És emlékül neked ezt a dalt írtam.
A szerelemnek múlnia kell,
ha múlik, akkor fájnia kell,
hogy érezd mennyit ér,
míg tart, míg él.
Kell ott fenn egy ország, mely talán ránk is vár,
kell ott fenn egy ország, amit senki nem talál.
Kell ott fenn egy ország, mely bárkit átölel,
Kell ott fenn egy ország, amit sosem rontunk el.
Jó, mikor hisszük még,
Lehet olyan a világ,
Amilyet szeretnénk.
Hidd el, a hajnal attól szép,
hogy minden éjben ott lapul
Az örök sötétség.