No, ládd, e nép, mely közt már senki nem hisz,
Ami csodás, hogyan kapkodja mégis.
Néhányan úgy vélik, az tesz minket erőssé, ha kapaszkodunk valamibe. Pedig néha az, ha elengedjük.
Egyetlen drága kincs sem annyira megingathatatlanul szép, hogy a szokás és szeretetnélküliség ne fosztaná meg értéke csillogásától.
Megpróbálunk megszerezni mindent, és közben elveszítjük azt is, amink van.
Aki a világból a legkevesebbet birtokolja, az birtokolja belőle a legtöbbet.
Ha többet akarunk elérni, mint amivel rendelkezünk, váljunk többé, mint amik most vagyunk.
A zene mindenkié. Csak a kiadók gondolják azt, hogy bárki is birtokolhatja.
A gazdagság nem a kincsek birtoklásából áll, hanem azok kihasználásából.
Minket, embereket, jobban érdekel a birtoklás, mint a létezés.
A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.
Tévedés azt hinni, hogy valaminek a birtoklása legyen az bármi – önmagában megelégedés és boldogság forrása lehet. Sem ember, sem hely, sem bármilyen tárgy nem tehet boldoggá. Okot teremthetnek ugyan a boldogságra és az elégedettségre, az Élet Öröme azonban belülről fakad.
Annak nincs semmi önös tulajdona, aki nem akar és nem is kíván semmit birtokolni sem magából, sem mindabból, ami rajta kívül van, sőt Istenből és semmi egyébből sem.
Egyedül az vagyunk, mivé a minket környező tárgyak tesznek.
Minél többet birtokolunk, annál kevesebb dolognak tudunk szívből örülni.
Hajlamosak vagyunk a sikert jövedelmünk vagy autónk nagyságával meghatározni, nem pedig segítőkészségünk fokával vagy emberségünk érettségével.
Mindig az kellene, ami nincs, mert ami van, az van, s ezzel már ki is esett a vágy játékos hálójából, bele a meguntság hétköznapi porába.
Ne az alapján ítéljük meg magunkat, ami a birtokunkban van, hanem az alapján, amit létrehoztunk.
Sokan maguk mondanak le a lelki értelemben vett függetlenségről. Önszántukból felejtettek el boldogok lenni. Azt hisszük, vannak magasztos céljaink és fontos értékeink, miközben gyakran az egész életünk egy hajsza. A többet, a nagyobbat és a szebbet kergetjük. Keressük a boldogságot, s nem vesszük észre, hogy ott van az orrunk előtt, csak épp vastagon elfedik az újabb és újabb vágyak. Mindig csak dobbantunk a pallón, ahelyett, hogy végre megérkeznénk.
Az ember annál gazdagabb, minél többről tud lemondani.