A rémálom pedig természetes, egészséges módja annak, hogy az ember levezesse a feszültséget és szembenézzen a félelmével.
Álmaimban hallom néha a tengert. Ilyenkor leküzdhetetlen vágyódás fog el, oly mély és fájdalmas honvágy, hogy álmomban kicsordul könnyem és lecsurog arcomon. E hajnalokon arra ébredek, hogy szájam szélén valamilyen sós íz tapad meg, mintha – az álom különös valóságában – csakugyan a tengerben mártottam volna meg arcomat.
Az álmok olyanok, mint az emberek, véletlenségből hasonlíthatnak egymásra, de sosem egyformák.
Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.
Minden álom, amit az ember többször álmodik, nagyon fontos álom. Vannak olyan emberek, akik addig álmodják ugyanazt az álmot, amíg meg nem értik. Ez olyan, mint amikor valaki ír neked egy levelet, nem bontod ki, és újra jön a levél, és újra jön a levél, amíg végre kibontod.
Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat – legyenek azok bármilyen álmok.
Éjszaka megszínesedik minden. Semmi sem nehéz, azt hisszük, mindent legyőzhetünk, és az elérhetetlent pótolják az álmok.
Jó, hogy vannak álmaink, mert nélkülük elviselhetetlen volna a valóság. Csalhatjuk magunkat a valósággal is. Az még sokkal veszedelmesebb álom.
Az álom egy messzi forrásból fakadó mély folyó, amelyből reggelre felbugyognak az igazságok.
Az ébrenlét más embereké, csak az álom a mienk; ha jót álmodtál, örülsz, hogy jó volt; ha rosszat álmodtál, örülsz, hogy csak álom volt.
Úgy érezte, az egész élete álom, s néha elgondolkodott afelől, vajon kinek az álma lehet, és hogy az illető élvezi-e.
Szeretem az álmokat, még a rémálmokat is! – torkolta le őket a princetta. – Álmok nélkül mihez kezdenénk?
Aki nem akarja a tökéletességnél alább adni, az álmokban kell menedéket keressen!
De álmodni jó.
Lehet, hogy nem több az egész,
egy ártatlan kis illúzió,
mégis többet ér mindennél.