A szabadságot fontosnak tartom, és elfogadom, hogy a tőlünk különbözőeknek joguk van tőlünk különböző módon élni, de ahhoz nem kell idejönni. Jobb, ha mindenki a maga fügefája alatt marad.
Orbán Viktor

111 idézet
1963. máj. 31. -
magyar jogász és politikus, Magyarország miniszterelnöke
Minden sikernek az ősforrása az a saját kulturális önazonosságunk.
2010-hez képest Magyarországon mindenkinek jobban megy a sora, aki dolgozni akar, és munkából akar megélni. A mi kormányunkkal mindenki jól járt, az ellenzéket leszámítva.
Minden népnek, így a magyarnak is megvan a maga sorsa. Lehet, hogy a nyelvi elszigeteltségünk az oka, lehet, hogy a származásbeli különbözőségünk, a földrajzi helyzetünk, a XX. századi politikai kútmérgezés, nem tudom, de nekünk a saját álláspontunk, a saját politikánk, a saját érdekeinkért történő kiállásunk elismertetéséért kétszer annyit kell dolgoznunk, kétszer bátrabbnak kell lennünk, kétszer nagyobb erőt kell mutatnunk, mint másoknak.
Európa abba a tévedésbe ringatta magát, hogy a politikában lejárt az erős karakterű, erős személyiségű vezetők, Kohlok, Aznarok, Sarkozyk ideje, merthogy – mondják – az ilyen politikus nagyobb kockázatot jelent, mint amennyi hasznot hajt, és az unióban amúgy sem egy közösséget kell vezetni, hanem egy intézményrendszert, ami nagy, duruzsoló gépezetként – amiben mi kisebb-nagyobb fogaskerekek vagyunk – majd elirányítgatja az uniót. Ez a nézet a probléma gyökere. Mert amíg a közös dolgaink jól alakulnak, addig ez a felfogás akár célravezető is lehet, de ha beütnek a kihívások, a veszélyek, ha rossz irányba billen a szekér, ott ez kevés, a bürokrácia nem tud reagálni, akkor oda erős személyiségek kellenek, kellenének.
A migránsügy nem szimplán migránsügy. Okok vannak mögötte, azokra kell figyelnünk, már ha valakit érdekel, hogy mi lesz vele, a családjával, a gyermekeivel és általában azokkal a kötelékekkel, amelyeket hazának, nemzetnek, európai civilizációnak nevezünk.
Magyarországon a történelem során megtanultuk, hogy egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül.
Európa azért nem tud világpolitikai tényezővé válni, mert a saját háza táján sem tud rendet tartani.
Ha egy országra rákényszerítenek egy külpolitikát, amit nem akar, azt imperializmusnak kell nevezni.
Mi, amikor életről szabadságról gondolkodunk, életfát látunk. Aminek az a lényege, hogy a gyökérzete tükrözi a lombozatát. Ha a gyökérzet kisebb, elpusztul, kidől, ezért a gyökérzettel is kell foglalkozni.
A magyar ellenzéket vagy magyar baloldalt és a nemzeti oldalt nem az választja el hogy a magyarság előtt álló kérdésekre ki ad jobb választ, és erről vitatkozunk. Az a baj, hogy másképp képzeljük el az életet, nem csak a politikát, hanem a magyar életet.
Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia. A végső lépéseket nekik kell megtenniük.
Nagy nemzetté válni csak az tud, aki megjárja a maga kálváriáját. Aki kiismeri a megpróbáltatások útját. Aki kiállja a próbatételeket. Aki megérti, hogy az igazság erő nélkül keveset ér. A történelem nem könyörületes. Nem bocsájtja meg a gyengeségeket. Ha nincs legény a gáton, elveszünk. Ha a vértelen szépelgőkre hallgatunk, elveszünk. Ha engedünk a széthúzás erőinek, elveszünk. A magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyöngeség luxusát. Mindig csak az lehet a miénk, amit meg tudunk védeni. Ez a törvény és ez a mi sorsunk. Ezért számunkra minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük. Ezért nem ért véget a magyarok történelme sem Mohácsnál, sem Világosnál, sem Trianonnál, és ezért fog Szent István koronájának valamennyi köve ismét ragyogni.
Az erő felelősséggel jár, és mi tisztában vagyunk a felelősségünk súlyával.
Aki magyarul néz a világra, Szent István szemével lát. Szent István szemével látni a XXI. századot azt jelenti, hogy mi a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni a Kárpát-medencét.
A Nyugat megerőszakolta Közép-Európa ezeréves határait és történelmét. Bennünket védhetetlen határok közé szorított, természeti kincseinktől megfosztott, erőforrásainktól elrekesztett, országunkból siralomházat csinált. Erkölcsi aggályok nélkül rajzolták újra Közép-Európát, ahogy újrarajzolták Afrika és Közel-Kelet határait is. Ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha.
Nem lettünk német tartomány, se török vilajet, se szovjet tagköztársaság. A kitörölhetetlen bizonyítékok, templomok és katedrálisok, városok és főterek ma is ott állnak mindenütt. Hirdetik, hogy mi, magyarok egy nagy kultúraépítő és államszervező nemzet vagyunk.
Bár az évszázadok alatt magyarok százezrei estek el a csatatereken, láthatta az egész világ, hogy a magyar nemzeten nem fog se a golyó, se a kardvas. Ha le is verik a lábáról, újra és újra feláll.