Mi, amikor életről szabadságról gondolkodunk, életfát látunk. Aminek az a lényege, hogy a gyökérzete tükrözi a lombozatát. Ha a gyökérzet kisebb, elpusztul, kidől, ezért a gyökérzettel is kell foglalkozni.
A magyar ellenzéket vagy magyar baloldalt és a nemzeti oldalt nem az választja el hogy a magyarság előtt álló kérdésekre ki ad jobb választ, és erről vitatkozunk. Az a baj, hogy másképp képzeljük el az életet, nem csak a politikát, hanem a magyar életet.
Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia. A végső lépéseket nekik kell megtenniük.
Nagy nemzetté válni csak az tud, aki megjárja a maga kálváriáját. Aki kiismeri a megpróbáltatások útját. Aki kiállja a próbatételeket. Aki megérti, hogy az igazság erő nélkül keveset ér. A történelem nem könyörületes. Nem bocsájtja meg a gyengeségeket. Ha nincs legény a gáton, elveszünk. Ha a vértelen szépelgőkre hallgatunk, elveszünk. Ha engedünk a széthúzás erőinek, elveszünk. A magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyöngeség luxusát. Mindig csak az lehet a miénk, amit meg tudunk védeni. Ez a törvény és ez a mi sorsunk. Ezért számunkra minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük. Ezért nem ért véget a magyarok történelme sem Mohácsnál, sem Világosnál, sem Trianonnál, és ezért fog Szent István koronájának valamennyi köve ismét ragyogni.
Az erő felelősséggel jár, és mi tisztában vagyunk a felelősségünk súlyával.
Aki magyarul néz a világra, Szent István szemével lát. Szent István szemével látni a XXI. századot azt jelenti, hogy mi a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni a Kárpát-medencét.
A Nyugat megerőszakolta Közép-Európa ezeréves határait és történelmét. Bennünket védhetetlen határok közé szorított, természeti kincseinktől megfosztott, erőforrásainktól elrekesztett, országunkból siralomházat csinált. Erkölcsi aggályok nélkül rajzolták újra Közép-Európát, ahogy újrarajzolták Afrika és Közel-Kelet határait is. Ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha.
Nem lettünk német tartomány, se török vilajet, se szovjet tagköztársaság. A kitörölhetetlen bizonyítékok, templomok és katedrálisok, városok és főterek ma is ott állnak mindenütt. Hirdetik, hogy mi, magyarok egy nagy kultúraépítő és államszervező nemzet vagyunk.
Bár az évszázadok alatt magyarok százezrei estek el a csatatereken, láthatta az egész világ, hogy a magyar nemzeten nem fog se a golyó, se a kardvas. Ha le is verik a lábáról, újra és újra feláll.
Végre ki akartam mondani, amit senki sem mert. Nem azért, mert én lettem voltam a legbátrabb. Nem is azért, mert én voltam a legokosabb. Hanem azért, mert én voltam a legfiatalabb. Aki fiatal, az radikálisan gondolkodik. Megveti a tabukat. Egyszerűen az igazságot akartam elmondani. (Nagy Imre újratemetésén mondott beszédéről.)
Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs nekünk másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig és nem adjuk fel soha!
Magyarország volt is, van is. A kérdés most az, hogy lesz-e.
A szocialista kormányok eltüntettek mindent ami sűrűbb volt a levegőnél, és amikor jött a pénzügyi válság első hulláma, nem volt mihez nyúlni.
Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol: nagy célokra inspirál és megakadályozza, hogy elérjük azokat.
Nekünk a realitás kevés, mi nem érjük be az adott világ kereteivel, mi nemcsak a realitást, mi a valóságot is akarjuk.
Magyarország lassan világbajnok lesz a kiadások lefaragásának tekintetében. Ha önök megnézik, hogy mi minden történt az elmúlt egy esztendőben Magyarországon a pénzügyi stabilitás helyreállítása érdekében, akkor valószínűleg ezt túlzás nélkül minősíthetik világrekordnak.
Azok, akiket 25 évvel ezelőtt nem zavart, hogy Magyarországon egypártrendszer volt… Ott nem volt egyeztetés, még ellenzék sem volt. Nagyon jól éltek abban a világban. Részt vettek a politikai életben. Azok most elkezdenek rettegni a Fidesz demokratikus, választópolgárok által biztosított kétharmados többségétől? Nem nevetséges ez? Nem érzünk itt valami ellentmondást?
Úgy vélem, hogy ráéreztem az ideológiák viszonylagosságára, jelentőségük korlátaira. Elérkeztem abba az életkorba, amikor megérett bennem a gondolat: nincs szükségem arra, hogy a világról vallott nézeteimet, gondolataimat, még ha a politika világát érintik is, beleerőszakoljam bármifajta ideológia egy könyvben összefoglalható ketrecébe.
