A „szakemberezést” ugyanúgy nem bírom, mint a „művészurazást”.
Kommunikációban utazva muszáj lépést tartani sok mindennel, ami történik, főleg a mesterséges intelligenciát, az online és a social tartalmakat illetően, különben nem érted, mi van.
A kereskedelmi csatornáknál nem annyira az ember személyisége számít, sokkal fontosabb a műsor formátuma, amit általában külföldről vásárolnak meg. Te csereszabatos vagy, bárki vezetheti ugyanazt a műsort, és felteheted magadnak a kérdést, hogy miért éppen neked kéne, ha más is meg tudja csinálni.
Ahogy az ember is akkor változik, amikor valami nagy trauma éri, talán a társadalom is így működik. Akkor kapunk észbe, amikor elmegyünk a falig, amikor már fáj, és akkor próbálunk csak változtatni.
Szerintem drámai változás előtt áll a világ, amit nemcsak a mesterséges intelligencia és a klímaválság okoz, hanem az a fajta túlpörgés, amit az elmúlt húsz-harminc év hozott, mind a technológiában, mind a fogyasztásban. Hamar eljöhet az idő, amikor meg kell tanulnunk lemondani bizonyos dolgokról, és azt nem veszteségként lenne jó megélni, hanem jól felfogott önérdekként.
Nemcsak azt keresem, hogy miben lehetek jobb másoknál, hanem azt, hogy miben lehetek egy kicsit jobb annál, aki tegnap voltam.
Ma már azt gondolom, hogy a felesleges felhalmozás fenntarthatatlan. Ha ezt megértjük, meg kellene próbálnunk eszerint is élnünk. Ha kinézel az ablakon, látsz itt egy kismotort, amivel jöttem. Ez egy több mint húszéves járgány. Ha a régi paradigma szerint élnék, már rég lecseréltem volna, és nem azért nem tettem, mert boomer hóbort, hogy ragaszkodom a régi dolgaimhoz, vagy mert nincs pénzem újra. Hanem azért, mert még mindig teljesen megfelel arra, amire használom. Sem ez, sem az autó, sem más tárgyi dolog nem jelent számomra státuszszimbólumot, amin keresztül ki kellene fejeznem az egyéniségemet. Ebben is igyekszem magam hozzászoktatni egy tudatosabb gondolkodáshoz, mert tényleg nem kell mindenből a legújabb, a legcsilivilibb. Egy picit belátóbban is lehet élni.
A pénzkeresés csupán az egyik része a család jóllétének, és nem feltétlenül fontosabb, mint az, hogy hogyan szervezzük az életünket, hogyan neveljük a gyerekeinket. Egyáltalán, valóban neveljük, vagy csak ellátjuk őket?
Egy nőnek elképesztő energia kell pusztán ahhoz, hogy végigcsináljon egy egyszerű hétköznapot a család menedzselésével. Kevés pasi tudná véghez vinni mindazt, amit egy átlagos családi tennivalókkal birkózó nő.
Ma már inkább az érdekel, hogy mi az, ami értéket képvisel. Nem számokban, hallgatottságban, nézettségben mérem a sikert, sokkal inkább a hatásban, amit szeretnék kiváltani.
A múló idő ismeretében állíthatom, nagyon gyorsan elszalad az élet. Mindaz, amire nem figyelünk eléggé, nagyon hamar visszacsap. Semmi nem jár következmények nélkül, és jó, ha ezekkel tisztában vagyunk, mert akkor el tudjuk dönteni, hogy mire akarunk időt szánni.
Nincs olyan, hogy ideális család vagy tökéletes nevelési gyakorlat. Elvek vannak. Meg tévedések.
A nők nagyszerűsége, hogy sokkal több kompromisszumot képesek kötni a saját egójuk pórázán tartásával.
Szerintem fontos, hogy ne hajszoljuk a gyerekeket teljesítménykényszerbe, ne önmagunkat akarjuk általuk megvalósítani, ne tegyünk rájuk ezer kötelességet, és amit a legfontosabbnak tartok, hogy a feltétlen szeretet tudatában élhessenek.
Az engem gyermekkoromban körbevevő családban egyensúly volt, aminek köszönhetően sem érzelmileg, sem a hétköznapi együttélés gyakorlatában nem borultunk fel. Ma már tudom, hogy ennek sok összetevője volt, például az, hogy nemcsak a szüleimmel és a nővéremmel éltünk együtt négyen, hanem az anyai nagymamámmal is, aki morális és kulturális értelemben is csodálatos ember volt.
Aki olyan hivatásban éli az életét, amelyben saját magára kell koncentrálnia – legyen az film, színház vagy média –, addiktív viszonyban van a sikerrel és a saját személyével, személyiségével. Szerencsés, akinek stabil családja van, olyan párja, aki visszarángatja a valóságba.
Nem tudok úgy élni, hogy ha ígérek valamit, akkor az ne teljesüljön, és ezért nem tudok a személyemben felelősséget vállalni semmilyen politikus, politikai párt által képviselt tettért, gondolatért, ígéretért. Hruscsov elvtárs mondta annak idején, hogy „a politikusok mindenütt egyformák. Ígérnek neked egy új hidat még ott is, ahol nincs folyó”. Ezért gondolom, hogy ez a hivatás nem nekem való.
A gyerekek mindig a pillanatban élnek, ők nem gondolkodnak múlt, jelen, jövő távlatokban, a pillanatnyi élmény és az a perc fontos számukra. Ez egy bölcselet is, visszavezet arra, hogy mindig azt a pillanatot éld meg jól, ami van.
Az élettel kapcsolatban nem az a kérdés, hogy mennyire hosszú, hanem hogy mennyire széles. Azt te döntöd el, mire használod, hogy széles sávon élsz, vagy szűken élsz. És ezt nem csak az határozza meg, hogy mennyi zsét kerestél.