Édesanyáméktól azt tanultam, hogy mindenben az iróniát és a humort keressem. A szóbeszéd is csak akkor érdekel, ha van benne humor, ha nincs, akkor az érdektelen, unalmas. 

A humor – mint ismeretes – az élet sava-borsa. Olyan nedv, amely nélkül kiszáradnánk.

Ha rajtam múlna, minden tévékészülékre humorkapcsolót is szereltetnék. Ha azt bekattintanánk, reálisabban láthatnánk a képernyő közvetítette komor világot s a baljós ügyekben fontoskodó embereket. De látnánk azért mindazt, ami van. Épp csak arányosabban, derűsebben: mindent a maga helyén.

Humoristaként gondolok magamra. Ahogy humoristaként gondolok például Douglas Adamsre, a Galaxis útikalauz stopposoknak szerzőjére is, aki bár talán sosem állt ki a színpadra, hogy vicceket meséljen, de a célja a könyveivel ugyanaz volt: nevettetni akart. Nem mérem magam hozzá természetesen, csupán a szórakoztatás szándékát illetően érvényes a párhuzam.