Humor idézetek

Rengeteg telefonviccet meg egyebeket csináltam, szeretem az életben is a váratlan helyzeteket, ilyen pánikszituációkban elég jól viselkedem. Azt szoktam mondani, hogy velem koccanni autóval, az egy mámor a másiknak. Mert én röhögve szállok ki, nem ordítok, hogy maga barom.

Édesanyáméktól azt tanultam, hogy mindenben az iróniát és a humort keressem. A szóbeszéd is csak akkor érdekel, ha van benne humor, ha nincs, akkor az érdektelen, unalmas. 

Ha rajtam múlna, minden tévékészülékre humorkapcsolót is szereltetnék. Ha azt bekattintanánk, reálisabban láthatnánk a képernyő közvetítette komor világot s a baljós ügyekben fontoskodó embereket. De látnánk azért mindazt, ami van. Épp csak arányosabban, derűsebben: mindent a maga helyén.

Humoristaként gondolok magamra. Ahogy humoristaként gondolok például Douglas Adamsre, a Galaxis útikalauz stopposoknak szerzőjére is, aki bár talán sosem állt ki a színpadra, hogy vicceket meséljen, de a célja a könyveivel ugyanaz volt: nevettetni akart. Nem mérem magam hozzá természetesen, csupán a szórakoztatás szándékát illetően érvényes a párhuzam.

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (58) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (70) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (35) Illyés Gyula (36) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (33) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (37) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (47) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (64) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (215) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Tisza Kata (33) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)