Légy kedves! Lépj ki azoknak az embereknek a mérgező köréből, akik bántanak téged! Éld az életed, és légy büszke rá!
Anthony Hopkins
1937. december 31. -
kétszeres Oscar-díjas walesi színész
Ha visszatekintek az életemre, azt mondanám: „Milyen furcsa eset!”. Tényleg így gondolom, nem a könyvekből beszélek, érzem, hogy egy bizonyos Valami irányít minket. Nem hinném, hogy az oldalkormány volt az enyém, de úgy érzem, hogy egy olyan autóban sétáltam át az életen, ami nagyon lassan haladt. Visszanézek, és azt kérdezem magamtól: „Mi a fene volt ez?” Az az érzésem, hogy az élet nem más, mint egy álom, egy illúzió. Az emberek biztos azt fogják erre mondani, ostobaságokat beszélek. Nem filozofálok, de érzem, hogy mindez csak egy álom. És ezt mindig is így éreztem.
A legbiztosabb út a pokolba, ha azt hiszed magadról, te vagy a világ közepe.
Nem tudjuk megjósolni a jövőnket, és ez egy óriási szabadságérzetet ad! Egyrészt, könnyen kezelem ezt a témát, másrészt, a halál gondolata az önvizsgálat felé fordított. Mintha csak tegnap lett volna, amikor az apám koporsója mellett álltam. Anyám is ott volt, az élettelen teste mellett. Arra is emlékszem, amit akkor gondoltam: „Igen, te sem vagy oly menő, mint amilyennek képzeled magad, rád is ugyanez vár!” Ez az élet! Eljön az a nap, amikor a halál a te ajtódon is bekopog. És mi tehetetlenek vagyunk az ismeretlennel szemben, nem tudjuk, mi vár ránk.
Elkövettem néhány rossz dolgot. De mind okkal történtek valamilyen módon. Furcsa visszagondolni, hogy jó ég, én tényleg megtettem ezt mind. De a belső hang azt mondja, hogy vége, elmúlt, lépj tovább.
Ha van egy 99,99 százalékban tökéletes forgatókönyved, akkor semmit sem kell tenned. A napok romjai, A bárányok hallgatnak, a The Father mind közel tökéletesek. Amikor megtanulod a módját, hogyan pakold a szavakat az agyad bőröndjébe, ezek elkezdik irányítani a tested. Körbevezetnek a díszletben. Azt hiszem, ez olyan, mint a zongorázás. Ha egy Chopin-darabot játszol, hallod a kottát énekelni, és azt gondolod: Honnan a fenéből jön ez? Ugyanez a helyzet a színészettel, Shakespeare-rel. Nem kell játszanod, egyszerűen minden le van írva.
Magabiztos vagyok a koromat illetően. Az nem egy jó felfogás, hogy „mire eljátszhatod Lear királyt, már túl öreg vagy ahhoz, hogy emlékezz a szövegre”! Helyette azt kell mondanod, hogy „tökéletes memóriám van”! Ez az önhipnózis egyik formája. Tudtam, hogy minden izmom megvan ahhoz, hogy eljátsszam Lear királyt a magam módján, anélkül hogy önsajnálattal tenném ezt. Ugyanez igaz a The Fatherre. Teljesen magabiztosnak kell lenned. Nem arroganciára gondolok, hanem önbizalomra, ami egy teniszjátékosnak is van. És ne próbálj versenyezni, mert a színészet nem verseny. Sokkal inkább az együttműködésről, valamint a másokkal való gyengédségről és kedvességről szól.
Miért szenvedünk annyira, amikor elveszítjük a szerelmet? Nem találunk választ a történtekre, a válasz az általunk élt valóságban rejlik. A fájdalom ezentúl a boldogságunk részét képezi.
Azért a pluszért szeretem az életet, amit kaptam eddig!
Hányszor eldöntöttem már, hogy nyugdíjba vonulok, és megpihenek, de az ügynököm mindig valami szuper jó szereppel állt elő.
Az emberek nem mindig azt mondják, amit gondolnak. Néha csak figyelik, hogy hogyan haladsz előre az életben.
Semmi trükk nem létezik a boldogságra, csupán éld az életed!
Szép csendben elpusztítjuk önmagunkat, minden kis apróság miatt képesek vagyunk aggódni!
Találkozz olyan nőkkel, akik több könyvet vásárolnak, mint cipőt!
Az én elméletem az, hogy egyáltalán nem az én dolgom, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Az mindenkinek a saját ügye.
Járd mindig a saját utad, és ezen az úton számodra fontos emberekkel fogsz találkozni.
Én mindig szigorúan megmaradok a szerepem adta kereteknél. Utálom azokat a színészeket, akik bele akarnak szólni a rendezésbe, vagy át akarják írni a forgatókönyvet. Ez távol áll tőlem.
Nem tudnék így élni, Isten nélkül. Te tudnál? Mostanában rengeteg híres ember beszél a tévében arról, hogy nem hisz Istenben, és aki hisz, az bolond. Jól van, tegyék csak. Mindenki abban hisz, amiben szeretne. Remélem, azért boldogok. De én nem tudnék így élni. Megkérdezném tőlük, hogy lehetnek ennyire biztosak abban, hogy Isten nem létezik? És hogy tudná egy ember megcáfolni mind azt, amiben olyan sok nagy filozófus hitt, és amiért az évezredek során annyian vállalták a mártírhalált?
Ne hajszoljátok a pénzt, mert az soha nem fog boldoggá tenni titeket, ahogy a hírnév sem. Azért küzdjetek, hogy olyan emberek legyetek, amilyenek lenni szeretnétek. Éljetek úgy, mintha már elértétek volna az álmaitokat, éljetek úgy minden nap, és akkor tényleg eléritek.
A melankóliából sokszor lesz depresszió, ezt munkával és szórakozással előzöm meg. És ilyenkor nemcsak tettetem, hogy szórakozom.
