A fegyvertartás kapcsán szigorú elveket vallok: ha a közelben fegyver van, én akarom tartani.

Soha nem állok le, sőt igyekszem mindig valami újat kipróbálni. Mostanában például az újféle kamerákkal is szívesen kísérletezem a filmjeimben. Édesapám hatvanévesen nyugdíjba ment, négy évre rá már halott volt: ez engem félelemmel tölt el, ha abbahagyom, nekem is végem lesz, talán.

Az ember életében a kitartás az egyik legfontosabb dolog, a másik meg a szerencse: a golfban ismert a mondás, inkább szerencsés, legyek, mint jó. Én nem egyszer voltam szerencsés is, az biztos.

Majdnem, hogy éheztek a szüleim, de arról mindig gondoskodtak, hogy nekem és a húgomnak legyen mit ennünk. Ebben a környezetben a színészkedés luxusnak számított, mégis, amikor ifjú gimnazista koromban az angoltanárom kiválasztott egy iskolai darabban az igazi hülyegyerek szerepére, én nem sértésnek vettem, hanem örültem neki. Aztán viszont annyira kellemetlen élmény volt a színpadon lenni, eldöntöttem, soha többet. Mégis, amikor a városi főiskolába kerültem, színészetet kezdtem tanulni, megváltozott a hozzáállásom.