Ne keresd a luxust az órákban vagy a karkötőkben, ne keress luxust villákban vagy vitorlásokban. A luxus a nevetés és a barátok, a luxus az eső az arcodon, a luxus az ölelés és a csók. Ne keresd a luxust a boltokban, ne keresd az ajándékokban, ne keresd a bulikban, ne keresd az eseményekben. A luxus az, ha az emberek szeretnek, a luxus ha tisztelnek, a luxus az, ha a szüleid élnek, a luxus az, hogy játszhatsz az unokáiddal, a luxus az, amit pénzért nem lehet megvenni.
Sosem találkoztam valódi zsenivel. A zseni számomra azt jelenti, hogy azt is jól csinálja, amit utál. Mert arra bárki képes, hogy jól csináljon olyasvalamit, amit szeret.
Soha nem tartottam magam cowboynak, mert nem voltam az. De amikor magamra öltöttem a cowboy ruhát- és felszerelést, sikerült meggyőznöm az embereket, hogy az vagyok.
Nagy rajongója vagyok a transzcendentális meditációnak. Már közel 40 éve használom, és azt gondolom, hogy ez egy kiváló stresszoldó eszköz bárki számára. Ezt számos tanulmány igazolja.
A lelkem mélyén egy lázadó vagyok. Bármikor, amikor valaki azt mondja, hogy a trend ilyen vagy olyan, én az ellenkező irányba megyek. Utálom a trendek gondolatát és utálom az utánzást. Az egyéniséget tisztelem.
Kétféle ember létezik ezen a világon. Az „én” emberek és a „mi” emberek. Én mindig az utóbbi próbáltam lenni.
Titokban mindenkinek elege van a politikai korrektségből, a nyalizásból. Mindenki tojáshéjon jár. Látjuk, hogy az emberek rasszizmussal és mindenféle mással vádolják a másikat. Amikor én fiatal voltam, ezeket a dolgokat még nem nevezték „rasszistának”.
Amikor reggelente felkelek, egyszerűen nem engedem be az öreget. A titkom 1959 óta ugyanaz: elfoglalt vagyok, és nem hagyom, hogy az öreg betegye a lábát a házba! Szó szerint ki kellett rúgnom, mert a fickó már kényelmesen berendezkedett, állandóan pisilni kellett vinni, és kizárólag nosztalgiázni tudott. Aktívnak, élőnek, boldognak, erősnek, és tehetségesnek kell maradni! És ez mind megvan bennünk, az intelligenciánkban, a hozzáállásunkban, a mentalitásunkban. Fiatalok vagyunk, akik függetlenek! Meg kell tanulnod küzdeni azért, hogy ne jöhessen be az öregember! Az az öregember, aki ott dekkol megfáradtan az út szélén, és megpróbál téged elbátortalanítani. Egyszerűen nem vagyok hajlandó beengedni ezt régi hangulatot, ezt a kritikus, barátságtalan, irigy, és panaszkodó hangot, aki lesi a múltat, hogy aztán kiüthessen az újraélesztett traumáival és fájdalomhullámaival. Muszáj, hogy hátat fordíts ennek az öreges morgolódásnak, haragnak, panaszkodásnak, amiben nincsen semmi bátorság, és ami tagadja, hogy az időskor igenis lehet kreatív, határozott, fénnyel és támogatással teli! Az idősödés lehet kellemes, sőt, akár még szórakoztató is, ha tudod, hogy mit kezdj az időddel, ha elégedett tudsz lenni azzal, amit elértél, és ha továbbra is képes vagy ábrándozni! Ki az öreggel a házból!
(Ezt a választ adta a 90 éves színész legenda, Clint Eastwood a country énekesnek, Toby Keithnek, amikor megkérdezte tőle, mi a titka, hogy az ő korában is aktív és zseniális tudott maradni.)
Mindig is túl individualista voltam ahhoz, hogy jobb- vagy baloldali legyek.
Apám arra tanított, hogy bármibe is fogsz, csináld jól. Legyél te a legjobb abban a munkában. Ez mélyen belém ivódott.
Egy férfi egy nőtől ugyanazt kívánja, mint egy nő a férfitől: tiszteletet.
Bizonyos kor után az ember csak örül annak, hogy egyáltalán még él.
A boldog házasságnak egyetlen titka van. Amint rájövök, mi az, majd újra megnősülök.
A fegyvertartás kapcsán szigorú elveket vallok: ha a közelben fegyver van, én akarom tartani.
Soha nem állok le, sőt igyekszem mindig valami újat kipróbálni. Mostanában például az újféle kamerákkal is szívesen kísérletezem a filmjeimben. Édesapám hatvanévesen nyugdíjba ment, négy évre rá már halott volt: ez engem félelemmel tölt el, ha abbahagyom, nekem is végem lesz, talán.
Az ember életében a kitartás az egyik legfontosabb dolog, a másik meg a szerencse: a golfban ismert a mondás, inkább szerencsés, legyek, mint jó. Én nem egyszer voltam szerencsés is, az biztos.
Nagyon fontos, hogy valamit csak addig csináljunk, amíg igazán élvezzük.
Majdnem, hogy éheztek a szüleim, de arról mindig gondoskodtak, hogy nekem és a húgomnak legyen mit ennünk. Ebben a környezetben a színészkedés luxusnak számított, mégis, amikor ifjú gimnazista koromban az angoltanárom kiválasztott egy iskolai darabban az igazi hülyegyerek szerepére, én nem sértésnek vettem, hanem örültem neki. Aztán viszont annyira kellemetlen élmény volt a színpadon lenni, eldöntöttem, soha többet. Mégis, amikor a városi főiskolába kerültem, színészetet kezdtem tanulni, megváltozott a hozzáállásom.
Nagyon fontosnak tartom, hogy egy jelenetet ne hússzor, hanem leginkább egyszer, maximum kétszer vegyünk fel. És már az első forgatási nap élesben menjen: ha az alkotó fejében megvan, mit akar, ez egyáltalán nem is olyan nehéz. Borzasztó olyan rendezőket látni, akik a forgatáson maguk sem tudják, mit szeretnének, csak locsognak összevissza, ez bomlasztó az egész stáb számára. Meg az olyanokat is, akik csak magukat tartják igazi művésznek, és lenézik például még a saját producerüket is, mondván, ez nem is csinál semmit. Hogyne, tőle kapod a munkát – mondanám az ilyen alkotóknak én.
