Az ember történelme során először képes valóban élvezni az életet, először nem kell rettegnie a hidegtől, éhségtől és betegségektől. Most először tudja kielégíteni összes alapvető igényét. De történelme folyamán ugyancsak most először képes arra is, hogy egyetlen csapással elpusztítsa önmagát, vagy arra, hogy a szennyeződéssel és a túlnépesedéssel lakhatatlanná tegye ezt a szűkülő, kedves földtekét.
Melyik ember ismeri vagy fogja valaha megismerni az egész világot? Soha senki! Mert a világ időben is, térben is végtelen. A végtelenséggel pedig véges lény nem fog megküzdeni sohasem.
Nevetéssel sajnos nem lehet megváltani a világot.
A világ már csak ilyen: ellentétes erők folyton változó egyensúlya tartja össze.
Ha a világegyetemnek nincsenek alapelvei, akkor csak azokra az alapelvekre támaszkodhatunk, amelyeket magunknak állítunk fel. Ha a világegyetemnek önmagában nincsen célja, akkor mi szabjuk meg azt.
Én csillagász vagyok: ott tanulja meg az ember, hogy nem szabad lenézni a legkisebb pontot sem. Azok a kis pontok az égen, az mind egy-egy nagy világ.
Nem azt mondom, hogy meg fogom változtatni a világot, de garantálom, hogy szikrát ütök az agyban, amely megváltoztatja a világot.
Néha azt érzem, hogy én is hibás vagyok azért, hogy annyi szenvedés, tragédia történik a világban, de tudom, képtelenség, hogy mindent egyedül oldjak meg.
A világot úgy szeretem venni, ahogy van. Az angyalokat nem tudom elképzelni ördögök nélkül, világosságot a sötétség nélkül, föld felettit a föld alatti nélkül. Csak az egészet.
Tenni kell, tervezni kell, mozgatni a szálakat és a világot, hogy az veled mozogjon tovább, és mindezt gátlástalanul kell tenni, mert ha a gátlástalanoké a világ, akkor a gátlásosak elbuknak.
A világ egy gyöngykagyló, magán áll, hogy kinyitja-e, vagy sem.
Már elég az is, ha ellenállsz. A világ olyan, amilyen; de áldásod ne adjad hozzá. Ez az ellenállás lehet termékeny és nemes. Mindenesetre szükséges ahhoz, hogy nyomod maradjon a világban.