Arra gondoltam, hogy ha győzünk, az azt jelenti: a szenátusi kampányom mégsem csupán a vakszerencsén múlott. Ha győzünk, az azt jelenti, hogy nem csak valami hagymázas álmodozás vezetett engem a politikához, hogy az az Amerika, amelyben hittem, igenis lehetséges, hogy a demokrácia, amelyben hittem, karnyújtásnyira van. Ha győzünk, az azt jelenti, nem vagyok egyedül abban a hitben, hogy a világnak nem kell hideg, könyörtelen helynek lennie, ahol az erős kifosztja a gyengét, ahol elkerülhetetlenül visszatérünk a táborokhoz és törzsekhez, ahol ellenségnek tekintjük az ismeretlent, és behúzódunk a barlangunkba a sötétség elől.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Az igazat megvallva sohasem hittem túlzottan a sorsban. Zavar ugyanis, hogy a lecsúszottak a sorsszerűséggel igazolják a beletörődést, a hatalmasokban pedig önelégültséget szül. Gyanítom, hogy Isten terve, bármi legyen is, sokkal nagyobb léptékű, semhogy figyelembe vegye a mi mulandó megpróbáltatásainkat. Az egyén életében a balesetek és a véletlenek meghatározóbbak, mint amennyit hajlandók vagyunk belőlük elismerni. És a legjobb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk igazodni ahhoz, amit helyesnek érzünk, keresni valamiféle értelmet a zűrzavarban, és minden pillanatban méltósággal és nyugalommal megjátszani a nekünk osztott lapokat.
Az hiszem, hasznos tanulságokat vonhattam le első kampányomból. Megtanultam tisztelni a politika szabályait, a részletekben lakó ördögöt, a napi taposómalmot, ami végső soron meghatározza a győzelem és a vereség közötti különbséget. Azt is megerősítette, amit már tudtam saját magamról: bármennyire pártolom is a tisztességes játékot, nem szeretek veszíteni.
Nekem is bőven kijutott a rasszista sértegetésből, és nagyon is jól láttam a rabszolgaság és a rasszista Jim Crow-törvények makacs örökségét, valahányszor Harlemben vagy Bronx bizonyos részein jártam. Az életrajzokból megtanultam azonban, hogy ne állítsam be magam folyton áldozatnak, és nem osztottam fekete ismerőseim egy részének nézetét, amely szerint minden fehér javíthatatlanul rasszista.
Ha visszautazhatnék az időben, rábeszélném akkori önmagamat, hogy tegye félre egy kicsit a könyveket, nyissa ki az ablakot, és engedjen be egy kis friss levegőt (akkoriban teljes gőzzel dohányoztam). Azt tanácsolnám neki, lazítson, menjen emberek közé, és élvezze az örömöket, amelyeket az élet a húszas éveikben járóknak tartogat.
A remény a szívünk mélyén szunnyadó érzés, amely miatt – még ha minden tapasztalatunkból az ellenkezője következik is – állhatatosan hisszük, hogy igenis valami jobb vár ránk, ha megvan bennünk a bátorság, hogy elinduljunk felé, megdolgozzunk és megküzdjünk érte.
(Újraválasztási győzelmi beszéd, Chicago, 2012. november)


