Ne félts! ne hidd, hogy nélküled maradtam.
Angyalok hű világa vesz körül.
Vigasz idézetek
Búcsú volt, valahányszor a tudtára adtam, hogy milyen fontos nekem, valahányszor tettekkel és szavakkal igazoltam szeretetemet. Az élők az élet minden napján búcsúznak. Szerelemmel, barátsággal, annak a megerősítésével, hogy az emlékek megmaradnak, ha a test elenyészik is.
Van olyan nap, amikor azt érzed, kárpótlást kaptál minden rosszért. Amikor elérkezik egy pillanat, amelyet szeretnél megállítani, megfogni és soha el nem engedni. Soha… De el kell engedned. Ám ez a pillanat, ezek a pillanatok újra erőt adnak a következő rossz napokhoz. És így állnak össze hetek, hónapok, évek… És elérkezik a pillanat. Amit többé már nem kell elengedned.
A „most” nem ok arra, hogy ne higgy a következő pillanatban, a következő pillanat jóságában. Nem ok arra, hogy lemondj mindenről, lemondj az álmaidról. Hogy ne higgy a jövőben, ne higgy a megoldásban. Mert van jövő, van megoldás. Ebben higgy, erre figyelj. Most.
A Biblia mély és vigasztaló szelleméből megnyugvást nyerünk attól, hogy a „látott dolgok ideig tartók, a nem látott dolgok örökkévalók”.
Álomvilágban él, kinek csak öröme van.
Rosszul érzem, de legalább érzem magam!
Mérhetetlenül messze mindnyájunktól és mindnyájunk felett. Akár a földön van még, akár az égben, lelke Istenben nyugszik már!
Könyv vigasztal bajban,
ha beteg vagy gyógyít,
jót tesz azzal, ki kínlódik.
Igazán jól megértette, hogyan érez Grace a könyvei iránt. Ő is hasonló volt fiatalkorában. Minden adandó alkalmat megragadott, hogy elmenekülhessen a fantázia világába, ahol a hősök mindig győzedelmeskedtek. Ahol a démonokat és a gazembereket legyőzték. Ahol az anyák és az apák szerették a gyerekeiket. A történetekben nem volt éhség, nem volt fájdalom. Szabadság volt és remény. Ezekből a történetekből sajátította el a könyörületet és a kedvességet. A becsületet és a tisztességet.
Csüggedt pillanataiban kellett neki a könyv különös hatalma, amely mellesleg világrészek és évszázadok kapuit nyitotta tágra, mellesleg a humor mérhetetlen komolyságával és félisteni bátorságával állt az ember mellé, lényegében pedig nem jóakaratot és vigasztalást nyújtott, hanem erőt adott; szilárd, rádióaktív magja cselekvő szakadatlansággal sugározta a titkot: hogy az élet mégis nagyszabású dolog.
Lassanként megszeretem a titkolózást. Már-már ez az egyetlen dolog, amely ebbe a mai életünkbe némi rejtélyt és csodát lophat be. A legközönségesebb holmi is kedves, mihelyt eldugjuk.
Két módja van a szenvedés elkerülésének. Az első sok mindenkinek sikerül: elfogadni a poklot, oly mértékig beleszokni, hogy már észre sem vesszük. A másik módszer merész, állandó éberséget és tanulást követel: megkeresni és felismerni azt, ami a pokol közepette nem pokol, és lehetővé tenni, hogy fönnmaradjon, teret adni neki.
Soha nem lesz már olyan, mint régen. Más lesz. De ez nem jelenti azt, hogy rosszabb.
A zene más. A zenének van értelme. Aznap éjjel világos, kiismerhető zenét hallott, tele ésszel, humorral, csendes sóvárgással, energiával és reménnyel. A világot sohasem lesz képes megérteni, de ezt a zenét mindig szeretni fogja. Csak hallgatta a muzsikát, Istennel az oldalán, és tudta, hogy otthonra talált.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.
Ki nem vigasztal
meg, mikor megbántottad
az nem is szeret.
Magasból nézve mosolyogni való minden szívfájdalom, bizony sokszor még a magunké is.
A szenvedéstől való félelem rosszabb, mint a szenvedés maga. Egyetlen szív sem szenvedett, ha álmait kereste.
