A legkínosabb vagy legcikibb forgatási élményem Kolumbiához kötődik. Egy külső helyszínen forgattunk, s nem tudom másképpen mondani, egyszerűen majdnem bepisiltem, de nem volt vécé. A férfiak persze könnyebben megoldották mindezt, mert kicsit félrevonultak és kész. Én is így akartam tenni, csakhogy rákszezon volt, s minden telis-tele volt apró rákokkal. Csak úgy nyüzsögtek. Én pedig így egyszerűen nem mertem leguggolni, féltem a rákoktól, hogy megcsípnek. Utólag elmesélve ez persze nagyon vicces, de akkor egész nap nagyon szenvedtem, s így kellett végigcsinálnom a forgatást.
Nem aggódom a költségvetési hiány miatt. Elég nagy már ahhoz, hogy vigyázzon magára.
Az angol nyelv legborzasztóbb szavai a következők: A kormánytól jöttem, és segíteni akarok.
Recesszió az, amikor a szomszédod elveszti az állását. Válság az, amikor te veszted az állásod. A fellendülés pedig az, amikor Jimmy Carter veszti el az állását.
A feleségem a legrosszabb szakács. Nem hiszem, hogy a fasírtnak világítania kellene a sötétben.
Igazából a viccek által még akkor is népszerű maradtam és figyeltek rám, amikor már nem dolgoztam filmeken. Az egyik kedvencem a Rushmore-heggyel kapcsolatos poén. Ugye ez az a hely, ahol a hegy oldalába a négy nagy amerikai elnök arcmását vésték. A vicc úgy szól, hogy „Chuck Norris arcképét be akarták vésni a Rushmorehegy oldalába, de a gránit nem volt elég kemény a szakállához!”
Van egy elméletem a tudományos fokozatokról. Amikor átnyújtják a doktori diplomát, abból a bőrön keresztül azonnal az agyba jut valamilyen vegyi anyag, s az megbénítja a beszédközpontot. Ez a központ csak két mondatot szabályoz, ezek: „Tévedtem” és „Nem tudom”. Még soha nem hallottam, hogy e mondatok valamelyikét egy doktor kiejtette volna. Persze lehet, hogy tévedek, de az az érzésem, ha megpróbálnák bármelyiket kimondani, dadogásba fulladnának.
Alapszabályok: Mindegy, hogy hol, hogy mikor, vagy hogy ki, bármelyik férfi képes elejteni a kiszemelt nőnemű zsákmányt. Csak egy jó puska kell.
Szoktam ámulni a tehetségkutató műsorokon, hogy bármerre kapcsolok, minden csatornán keresnek egy táncdalénekest. Csak azt nem tudom, ha egyszer végre megtalálják, minek keresik tovább őket. Mire megtanulnám az egyiknek a nevét, egy másik csatornán már győzött a következő.
Valahol mindenkinek van gyenge pontja. Pandorának például az a fránya doboz volt a gyengéje, szegény trójaiak pedig rossz lóra tettek.
Szeretem a divatot. Ha hiszed, ha nem, anyám varrónő volt, aminek az volt a következménye, hogy az összes ruhám házi készítésű volt, és borzalmasan festettem bennük. Ez egészen addig tartott, amíg elég idős nem lettem ahhoz, hogy saját cuccokat vegyek magamnak.
A gimnázium utolsó évében megválasztottak az Osztály Optimistájának és az Osztály Pesszimistájának, mégpedig egyszerre. Rájöttem, hogy félig igazuk volt.
Azt mondják a fiatalabb nőket szeretem. És akkor mi van? Meglehetősen öreg vagyok, már majdnem mindenki fiatalabb nálam.
Anyám szavaiban semmi irónia nem volt olyankor, mikor senkiházinak nevezett.
– Gyerekkoromban Texasban laktunk.
– Hogy a pi**ába nincsen akcentusod?
– El akartam felejteni minden texasi bunkót…
– Hé, az anyám texasi!
– Úgy értem, a többi bunkót.
– Szia, Papa! Hogy ment a meló?
– Milyen meló? Munkanélküli vagyok!
Elnézve a mai versenyzők fizetését, ha amerikai lennék, valószínűleg beperelném az anyámat, amiért túl korán szült meg.
Az emberek gyakran kérdezik tőlem, miért nem operáltattam meg soha (a fülem). Erre csak azt tudom mondani, honnan a f*szból találjak egy fület? Ez az egyszerű válaszom erre.