Miattad kezdtem el újra élni: festeni és enni is egy kicsit, hogy megerősödjek, és csinosabb legyek, de most megint szomorú vagyok, és olyanfajta magány kínoz, amelyet képtelenség szavakba önteni.
Szomorúság idézetek
A fény akár egy kis szikrájával is képes átváltoztatni a csüggedt szomorúságot halhatatlan örömmé.
Sokan olyan könnyedén kimondják, hogy „depis vagyok”. A szomorúságot, a rossz hangulatot összekeverik a depresszióval. Ha egyszer megtapasztalnák a klinikai depresszió tüneteit, bizonyára óvatosabban fogalmaznának.
Mindig nagyon érzelmes voltam. Sírok, ha egy szomorú dalt énekelek, vagy ha szegény gyerekeket látok az utcán. Néha elszomorodom azon, hogy milyen a világ, és Istent kérdezem, miért van ez így.
A szomorúság a lélek elidőzése az időben.
Azt hiszem az éveken át tartó drogozás miatt vagyok ennyire érzelmes. Képtelen vagyok kordában tartani az érzelmeimet. Nagy fájdalmaim vannak, és nem tudom, hogyan szabadulhatnék meg tőlük. Egykor én voltam a legkeményebb csávó az egész földkerekségen, most meg a legkisebb provokációtól elbőgöm magam. Nem tudom, mi nem stimmel velem. Néha úgy érzem, darabokra hullok.
A jó idők elérhetetlennek tűnnek a rossz időkben.
A papot imádsággal, az ördögöt muzsikával, a búbánatot önmagával viszi be az ember a házába.
Soha nem hittem, hogy a bánat tud olyan erős lenni, mint a fizikai fájdalom. Mikor elkap hirtelen, olyan, mint egy görcs, mint egy fogfájás, összegörnyedek, mert nem bírok egyenesen maradni. Összeszorítom az öklömet, hullanak a könnyeim, és azt hiszem, megrepedek és kihullanak a belső részeim. Talán ha ordítanék, széttépnék valamit, vagy a földhöz verdesném magam, az segítene.
Nem szeretem a keserűséget, azt a monoton beletörődést, amikor az emberek vállán ott ül a bánat és nem mozdul. A meggyötörtségtől, a reménytelenségtől menekülök, mert azt érzem, hogy az tényleg olyan, mint egy vírus, átragad a másikra.
A teám kihűlt, azon gondolkodom,
Miért keltem fel.
A reggeli eső miatt párás az ablakom,
És semmit nem látok,
De ha mégis, akkor minden szürke lenne.
A fotód a falon
Emlékeztet arra, hogy nem olyan rossz,
Nem olyan rossz.
Embertelen küzdelmet folytatok magammal, és sokszor sikertelenül. A depressio vagy vélt depressio ellustított, teljesen elpuhított. (…) Bűntudattal, lelkiismeret-furdalással élek és ez mindent lebénít. Ha olvasok, negyedét jegyzem meg. (…) Nagyon mélyre süllyesztettem magam.
Rámsírja sárgán
lombját az őszi erdő.
Belep a bánat.
Az emberi gyűlölködés és gáncsoskodás elszomorít.
Szerelmemet nem
viszonozta az élet
– barátok lettünk.
Kilencéves koromtól volt igazán rossz nekem. Édesanyám az alkoholt választotta, ez kihatott rám, édesapámnak pedig nem mertem elmondani, nem tudott semmit. Nem volt másom, csak akaraterőm.
Az ember csak saját magának rontja el az életét, ha egyfolytában azt sulykolja, hogy az mennyire nem jó.
Szeretsz gondolni?
– én attól majdnem mindig
szomorú leszek!
Akik nem ismerik a szenvedést, sosem ismerhetik meg a valódi békét.
Emberek, ha boldogtalanok vagytok, vigasztaljon benneteket, hogy én is boldogtalan voltam.
