Tudja meg Dénes bátyám, hogy az egész erdélyi Magyarság áll gyermekeink háta mögött, és mi nyugodtan fordulhatunk fel, hogy ha eljön az ideje. A kisebbségi élet szenvedések sorsközössége ledöntött köztünk minden válaszfalat és akárhol kopogtassunk be, minden magyar házban ott vagyunk, minden darab kenyér, közös magyar kenyér mindenkié és akármilyen kicsiny morzsákra osztottan is, egyformán kijár mindenkinek, mint ha az Úr asztalára volna feltéve, a mi számunkra, akkor a magyar közösség szentséges jogán nyújtjuk érte a kezünket. Milyen másképp volna, ha így lenne! Pedig így lehetne, és így kellene lennie! Sajnos ma még egymást tépjük a kenyérért.
Nyirő József
1889. július 28. - 1953. október 16.
erdélyi magyar író, kiugrott katolikus pap, politikus, újságíró, országgyűlési képviselő
Nyirő József idézetei az erdélyi élet, a természet közelsége és az emberi sorsok mélyebb rétegeit jelenítik meg. Írásai erőteljes képekkel és érzelmekkel mutatják be a hagyományokhoz és a szülőföldhöz való kötődést.
Már vágyom az emberi szóra. Valakinek el kell mondanom, hogy sohasem volt ilyen szép az élet. Nem fér bennem a szó. Úgy vagyok vele, mint a madarak. Beszélni, kacagni, csacsogni kell.
Minél sűrűbb a setétség, annál szebb a tűz.
Későn volt. A csillagok is fáradtak voltak, s úgy ültek az égbenyúló hegyek fáin, mintha piros madárkák szállottak volna rájuk éjjeli nyugodalomra. Az ég Isten összeráncolt, borús homlokának látszott.
A romantika drága dolog.
A papot imádsággal, az ördögöt muzsikával, a búbánatot önmagával viszi be az ember a házába.
A fehérnépet és a halat a kíváncsisága ejti bajba.
Az ember sohase tudja, hogy mire lép ki a házból. Még a szerencsével is találkozhatik.
Nem, nem, itt nem tudok meghalni. Akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem, minden föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni. Hallatlanul megkényszerített képzettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bükkösöket, fehéren villámló nyirjeseket, az elveszett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemeim előtt. Így talán könnyebb lesz.
Nemessé a király tehet valakit, de székellyé csak az Isten!
Furcsa, külön világ ez a Gyergyó. Nem tartozik sehová, csak önmagához. Zárt, elkülönített föld. Hegye, völgye, vize, levegője, fája, embere, minden más, mint egyebütt. Maga a nap is nehezen hágja meg ezeket a havasokat. Legyengül, mire a tetejükre ér. A fénye is elváltozik. Furcsa, titkos, homályos és álomhozó. Nem való minden bolondnak ez a világ. Itt kell születnie az embernek, hogy kibírja. Megesik, hogy az idegen mászik, csak mászik felfelé a hegy oldalán s egyszerre csak hanyatt esik, mint a halott. Az örmények is feketébbek itt, mint más tisztességes helyen. Csak ezek az izmos, törpe, faölelő hecboc-emberek bírják itt az életet, kiknek az egészségtől olyan barnapiros a képe, hogy még a nyújtópadon se halványodik el. Nincs itt semmi sietség, csak zord nyugalom és erő. Gyergyóban még a medve is két héttel tovább alszik, mint teszem azt Csíkban.
Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ.
Az anyaszív gyenge virágocska, az öröm aranyeső, a bánat méregeső rajta.
Ha sok a szó, baj, ha kevés, kár.
Az élet nem tréfa. Azzal keményen szembe kell nézni. Az nehéz valóság, és könyörtelen.
A gyűlölet kitagadja a fényt szemünkből.
Ha az ember a szívére hallgat, mindig szamárságot csinál.
Az élet értelme maga az élet. Az élet pedig: világot teremteni és szeretni.
Nem igaz, hogy a háborúnak lelke van… Nem igaz, hogy jobbak leszünk általa… Nem igaz, hogy a ma született, ártatlan csecsemőnek is szenvednie kell… Én nem tudom visszaadni a halott apákat, sem a halott férjeket, drága gyermekeket. Nem tudom, nem tudom! (…) De tudom, hogy nem azok fognak győzni, akik egymást öldösik. De tudom, hogy kifosztott, meleg fészek romjaiból új otthon épül. De tudom, hogy a csók erősebb, mint a fegyverek, s egy ölelő karban több élet van, mint amit eddig az összes találmányok és bölcsességek nyújtottak.
Amíg nem én halok meg, addig nem érdekes és nem fontos a halál.