Haumann Péter

A próbák arra valók, hogy beépítsen a színész magába egy belső monológot, aminek sosincs hangja kifelé, miközben kísérletezik azzal, hogy így, úgy, amúgy próbálja rációval, megérzéssel, váratlanul telibe találni és megkísérelni, hogy hogyan lehetne egy bizonyos emberi szituációt ábrázolni. Ahogy aztán közeledik a megfejtés felé, úgy pakolja magára azt a belső monológot, ami fizikai és pszichés tónusláncolatából áll. A színész emlékezetben bármikor előhívható ez a monológ, amely esténként segít abban, hogy a legnehezebb nap után is este még színpadra tudjon állni a színész.

Ha megkérdezik tőlem, hogy ki a színészi példaképem, azt szoktam válaszolni, hogy bármelyik kollegám az, aki olyat tesz, hogy az ember csak azt tudja mondani, ez igen!

Igazán akkor lettem színész, mikor megszűnt mindenféle irigység mások sikerei iránt és ez már több mint harminc éve így van.

Általában Hókuszpókkal, a Patással vagy a Három nővér című Csehov-paródiával azonosítanak elsőként. Ilyenkor mindig szelíden hozzáteszem, hogy voltak azért Shakespeare-ek, Dosztojevszkijek, Gogolok.

Mindig is el szerettem volna játszani Lear királyt, de sem az alkatom, sem az egész lényem nem alkalmas rá. Van egy képzet bennem Lear szerepét illetően, aminek egyszerűen sem kívül, sem belül nem felelek meg, így ez örökké csak egy álom marad. De hány ilyen vágy van egy ember életében.