659 idézet
Úszóként az egyik legrosszabb dolog, amikor egy nagy verseny végén úgy érzed, hogy nem készültél fel rendesen. Azt mondogatod magadnak, hogy „bárcsak többet dolgoztam volna a célba érkezésemen”, vagy „bárcsak hallgattam volna az edzőre és gyakoroltam volna a tempót az edzésen”.
Versenyek előtt zenét hallgatok, hogy felpörögjek. Segít koncentrálni.
Ha a legjobb akarsz lenni, olyan dolgokat kell tenned, amire mások nem hajlandók.
Ha túlélsz egy balettedzést, akkor bármilyen sportág edzését túléled.
Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor trófeákat nyer az ember. Ez a legcsodálatosabb érzés.
A motorsportot én quaddal kezdtem, majd motorral, aztán gokarttal folytattam. Szóval nem rögtön a gokartba ugrottam. Az én hősöm Valentino Rossi, nem pedig egy F1-es versenyző. Ez azért van, mert amikor 5-6 éves voltam, MotoGP-t kezdtem nézni, nem pedig Forma-1-et. Ez volt az, amit imádtam. Tisztelem az F1-es versenyzőket, de egyikőjükkel sincs meg az a kapcsolat, ami 5-6 évesen alakul ki, hogy „én ez a srác akarok lenni”.
Véleményem szerint az ökölvívás az egyetlen sportág, amiben a résztvevők nem lettek jobbak az 1930-as, 1940-es, 1950-es évekbeli társaiknál. A focisták ma jobbak mint az 50-es évekbeli társaik. A kosárlabdával és baseballal is ugyanaz a helyzet. Napjaink bunyósai nem tudják utolérni az 1960-as 1970-es évekbelieket. Nem tudják megcsinálni. Túl kemények, túl erősek, túl hozzáértők és ügyesek voltak. És ennek az egyik oka az a tény, hogy gyakrabban bokszoltak. Napjaink bajnokai, akik évente egyszer, vagy csak kétszer mérkőznek… Bárki, bármilyen szakmában, aki a mesterségét csak évente egyszer gyakorolja, az nem lehet olyan jó. Nem nagyon tudsz így fejlődni.
Az 1940-es és 1950-es években a bokszolók fokozatosan fejlődhettek és elsajátíthatták a készségeket. Manapság ez más. Jobb, ha azonnal tudsz bunyózni, mert a vereség a rekordodban szinte elfogathatatlan a TV számára. Mindenkinek veretlennek kell lennie. Az 1940-es és 50-es években volt vagy 30 profi meccsed, mielőtt mérkőzhettél egy főmeccset, és valószínűleg néhány alkalommal vesztettél is, de megtanultad út közben, viszont napjainkban nincs meg a tanulási folyamat luxusa. Látszik, hogy a bunyósok sokkal aktívabbak voltak, amikor havonta egyszer, vagy akár többször is mérkőztek. Nézd meg a mai bajnokokat, évente kétszer küzdenek és ez már sok.
A testépítés szépsége szerintem abban rejlik, hogy az anatómiai izomzat minden irányból fel legyen építve.
Kipróbáltam a lovaglást, de jobban szeretem, ha jóval több lőerő van alattam, amelyet maximálisan tudok kontrollálni, és nem kell alkalmazkodnom az állat akaratához.
Imádom a versengést, minden egyes nap. Nem csupán a pályán, hanem fizikai és mentális részről is.
Afrikában az ott élők lehetőségei nagyon behatároltak, viszont a sport egy remek ugródeszka a fiataloknak, én is a futballnak köszönhetem azt, hogy ma nagyon sokan ismerik a nevem.
A futballban a legjobb pillanatok másodpercek alatt változhatnak meg a legrosszabbá.
A futball nem csak izgalomba hoz, de közösséget is alkot.
Az edzők elsősorban két dolgot tudnak neked tanítani: önbizalmat és technikát.
Nyerni vagy veszteni…nem ezek a győzelem valódi fokmérői. Ha viszont őszintén elmondhatod, hogy „minden tőlem telhetőt megtettem, minden energiámat beleadtam”, akkor már győztes vagy.
Néhány világklasszis sportoló felfedezte, hogy a zsírszegény, növényi alapú étrend szignifikánsan javítja a teljesítőképességet. Közéjük tartozik a vasember Dave Scott, a futó Carl Lewis és Edwin Moses, a teniszcsillag Martina Navratilova, a birkózó világbajnok Chris Campbell, valamint a hatvannyolc éves maratoni futó Ruth Heidrich.
Sokan elmondták már, hogy a boksz halott, de szerintem ezt még kissé korai kijelenteni. A boksz vissza fog térni, higgyenek nekem. Majdnem kétszáz éve létezik, legálisan. Nem fog olyan könnyen kimúlni. Csak várják ki, amíg felbukkan a következő igazán nagy formátumú nehézsúlyú bokszoló. Akit aztán majd mindannyian újra és újra látni akarunk.
