Negyedéves, végzős voltam a középiskolában, amikor anyám azt mondta, hogy szeretné, ha elindulnék a Golden Gloves-on (Állami amatőr ökölvívó bajnokság). A testvérem Kansas Cityben ekkor már megnyerte a Golden Gloves-t. Sok bokszoló volt már a családunkban, ezért rögtön tudtam, hogy most jött el az én időm.
Az úszás egy csodálatos sport. De bárhová is jutnak, bármit is érnek el, sose felejtsék el azt, hogy honnan indultak.
– üzente azoknak a fiataloknak, akik úszónak készülnek
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Bennem nincs meg az a tudat, hogy ötszörös olimpiai bajnok vagyok. Elértem, amit elértem, tök jó dolog, hogy valaha valamiben a legjobb voltam a világon, de ez már múlt idő, nincs benne folyamatosan a fejemben.
Előbb voltam olimpiai bajnok, mint ahogy olimpiai bajnok szerettem volna lenni.
A montreali pálya mondhatni hagyományosan a Flúgos Futamok színhelye, különösen esős időben, ami nem ritka errefelé. Utalhatnék például a világbajnokok falára, arra a célegyenes közepe táján lévő sikánra, amely után legalább hat ment közülük falnak, de úgy, hogy volt olyan vasárnap, 1999-ben, amikor egyetlen verseny keretében Damon Hill, Michael Schumacher is megdöngették ezt a falat, amely egyébként ekkor kapta a nevét is, amely a Forma-1 történetének legismertebb fala. Amelynek „utólag” maga Sebastian Vettel is „bemutatkozott már.
Szomorú, hogy a szurkolók lesüllyedtek a labdarúgás színvonalára.
Az iskolában télen főleg rögbiztek a diákok, amit én azonnal kizártam. Nem vagyok az a rögbi-alkat! Ráadásul elég sérülésveszélyes sport, és nem akartam veszélybe sodorni a versenyzői karrieremet, főleg úgy, hogy már voltak szponzoraim. Krikettezni viszont beálltam! Egy mérkőzésen játszottam a legjobbak között. A hatodikosoknak vizsgáik voltak, én pedig bekerültem a keretbe. Ott van a nevem. Ez volt a 15 perc hírnevem krikettben!
2020-ban olyan jól sikerült a Forma-3-as szezonom, hogy attól kezdve a tanulás a háttérbe szorult. Az utolsó évben az óráim nagyjából harmadán voltam csak ott úgy, hogy ott laktam a suliban. Szerencsére ez nem okozott problémát, mert több sportoló is tanult ott, főleg rögbi- és krikettjátékosok. Az iskola mindenkit támogatott, amíg az érettségin hoztuk az elvárt szintet.
A szüleim mindig engedtek versenyezni, azzal feltétellel, hogy a jegyeim nem romolhattak. Ezt főleg akkor kérték rajtam számon, amikor még Ausztráliában indultam futamokon. Akkor még nem lehetett tudni, van-e jövőm a motorsportban. Keveseknek adatik meg, hogy ebből élnek meg.
Én vagyok az első versenyző a családunkban, bár az érdeklődés az autók iránt generációk óta megvolt. Nagypapám és édesapám is szerelő volt, utóbbi pedig az autóiparban indított vállalkozást. Emiatt természetesen én is beleszerettem az autókba, majd minden apám egyik üzleti útja után kezdődött. Az Egyesült Államokból hazahozott egy távirányítású autót, amivel eleinte otthon a kertben és a suli sportpályáján gyakoroltam. Ekkor 6-7 éves voltam, majd nem sokkal később elkezdtem versenyeken indulni.
Mint profi bokszoló Muhammad Ali volt az első számú példakép számomra, ő a legnagyobb ikon ebben a sportágban. Gyerekként azonban nem csak egyfajta követendő példát vagy elérni kívánt célt lát maga előtt az ember. Természetesen kamaszként az első példa, amit maga előtt lát az ember, az az édesapja, engem pedig fiatalon az nyűgözött le a legjobban, hogy őt mennyire lenyűgözi az, amikor Muhammad Alit látja bokszolni. Emiatt kezdtem el az ökölvívást én is, olyan akartam lenni, mint ő. Amikor láttam a meccseit, feltűnt, ahogy hergelte, heccelte az ellenfelét a ringben, kihasználva annak haragját. Mert amikor az ember elveszti a fejét, akkor hibázik. Ő sokkal inkább ésszel és szívvel küzdött, mintsem erővel, én pedig pontosan ilyen próbáltam lenni. Úgy gondoltam, erre én magam is képes vagyok, édesapám pedig szülőként és edzőként is mindent megtett azért, hogy a sportban maradjak, és egyszer profi legyek.
A középiskolák mai tantervében a tornának csak rövid két órát szentelnek hetenként, az azon való részvételt is a tanuló döntésére bízzák. Ez a tisztán szellemi kiképzés a szükségesség durva félreismerése. Egyetlenegy napnak sem szabad elmúlnia anélkül, hogy a fiatalember legalább délelőtt és este egykét órás testgyakorlásban ne részesüljön, és pedig a sport és torna minden ágában.
Sporttörténészek szerint eredetileg egy horvát kosárlabdástól származik az a mondás, hogy egy jól sikerült cselnek csak te örülsz, míg egy jó passznak legalább ketten: az, aki adja, és az, aki kapja.
Ez az edzői munka lényege: rá kell mutatni a játékosok hibáira, és el kell érni, hogy ők visszajelezzenek, igen, tudják, valamit rosszul csináltak. Ha nem ismerik el a hibájukat, vesztettünk.
Habár a kosárlabda egy öt fős csapatsport, a játékot körülvevő kultúra mégis az egoista viselkedést ünnepli, és a csapatépítés helyett az egyéni sikereket helyezi előtérbe.
Szerencsére a kosárlabda nem az a sport, ahol ne tudna akár öt idegen ember is együttműködni és pontot szerezni.
Egy olyan test felépítése, amivel testépítő bajnokságokat lehet nyerni, nem megy egyik percről a másikra, de még egy, két, három év is kevés hozzá. Sok-sok évig szünet nélkül mindennap dolgoznom kellett – amiért senki sem fizetett – azért, hogy a testem mérete és arányos felépítése végül felkeltse a bírák, Joe Weider vagy a nagyközönség figyelmét. Azután további éveket fektettem bele abba, hogy csiszolgassam és megőrizzem olyan formában, amivel sorra nyertem a Mr. Olympia címeket, és eljátszhattam Conant és a Terminátort.
Addig gyúrtam, amíg be nem durrantak az izmaim; azután folytattam, amíg be nem ütött a fájdalom, amiről Ali is beszélt; azután csináltam még egy kicsit, amíg már mozdulni se tudtam. Jobb napokon ki se lehetett rángatni a teremből.
