Isten dramaturgiája kifürkészhetetlen.
Minden népnek, így a magyarnak is megvan a maga sorsa. Lehet, hogy a nyelvi elszigeteltségünk az oka, lehet, hogy a származásbeli különbözőségünk, a földrajzi helyzetünk, a XX. századi politikai kútmérgezés, nem tudom, de nekünk a saját álláspontunk, a saját politikánk, a saját érdekeinkért történő kiállásunk elismertetéséért kétszer annyit kell dolgoznunk, kétszer bátrabbnak kell lennünk, kétszer nagyobb erőt kell mutatnunk, mint másoknak.
Csak addig jársz egy utat, amíg nem látod az elejét és a végét – csak azt láthatod át, amiben nem vagy benne. Úgyhogy amíg élsz, a sorsodat nem ismerheted meg teljesen.
A zsenik sorsa az, hogy meteorként elégve bevilágítsák századukat.
A gondviselés eszköze vagyok; támogatni fog mindaddig, amíg beteljesítem a szándékait, aztán pedig eltör, mint egy poharat.
Miután meghoztál egy döntést, a gondviselés vezet téged. Legyen az jó, rossz, vagy közömbös, de ezen múlik a sorsod.
Az egyik legnagyobb kihívás bárkinek az életében, hogy megtanulja, hogyan értelmezze a „kudarcot”. Hogyan foglalkozzunk az élet „vereségeivel”, és mit tartsunk olyanoknak, amely a sorsunkat alakítja. Emlékeznünk kell arra, hogy csaknem bármi másnál jobban alakítja az életünket az, hogy hogyan kezeljük a csapásokat és a kihívásokat.
A karma tettet jelent, és jelenti a sorsot is, mert tettekből szövődik a sors. A karma tehát a tettek sorsszerű következményeinek törvénye. (…) A cselekedet teremti az eseményeket, mint ahogy a vágy alakítja a környezetet, és a gondolkodás építi a jellemet.
Ha az ember bárkinek a sorsát megkaparja, nagy történetek jönnek elő.
Akármerre forduljon az ember, akármibe vágjon bele, mindig visszakerül arra az útra, melyet a természet rajzolt elébe.
Isten gyermekei vagyunk, és az a sorsunk, hogy Istenné legyünk.
Mindenkinek megvan a maga keresztje. Meg aztán mit számít, hogyan esnek meg a dolgok, attól a perctől fogva, hogy megestek?
Akit sorsa meg akar tartani:
síriglan – reményben ég el.
Akit sorsa el akar veszteni:
megveri tehetetlenséggel.
Akiket összeköt a végzet, mindig megtalálják egymást.
A legtöbb ember eljut életében egy észrevétlen pontig, ahonnan nincs visszatérés.
Vannak, akik születésüknél fogva egy országhoz tartoznak, és akkor is érzik a kötöttséget, ha elhagyják azt.
Az ember a sorsát nem kerülheti el, utólag mindenki marha okos. Ahogy mondják, hogy ha tudtam volna, hogy megbotlok, akkor előtte leülök. Megérte? Ez volt, ez jutott, ezt dobta a gép.