A szeretet nem vigasz – a szeretet fény.
Simone Weil
1909. február 3. - 1943. augusztus 24.
francia írónő, aktivista, filozófus és misztikus
Simone Weil idézetei a figyelem, az igazság és a lelki mélység kérdéseit állítják középpontba. Gondolatai segítenek elmélyülni az emberi szenvedés és a spiritualitás megértésében, miközben csendes, mégis erőteljes hatást gyakorolnak.
Amennyire riasztó a szerencsétlenség látványa, oly egyeduralkodóan szép annak igazi művészi kifejezése.
Hibát követ el, aki arra vágyik, hogy megértsék, mielőtt még megfejtette volna önmagát a saját szemében.
Az univerzum, ahol lakunk, amelynek egy parcellája vagyunk, nem más, mint az isteni Szeretet által Isten és Isten közé vetett távolság, distancia.
A boldog ember szeretete olyan, hogy osztozni akar annak a boldogtalannak a szenvedésében, akit szeret. A boldogtalan szeretete olyan, hogy már az is örömmel tölti el, ha a szeretett lényt örömben tudja, anélkül, hogy részesülne ebben az örömben, vagy akár csak óhajtana részesülni benne.
Bárki halandó, még ha természetes adottsága a semmivel lenne is egyenlő, eljuthat a lángelmék számára fönntartott királyságba, föltéve, hogy szomjúhozza az igazságot és nem szűnik meg figyelme teljes odaadásával törekedni rá.
Van egy személyes emberi és tiszta szeretet, amely az isteni szeretet megsejtése és visszatükröződése. Ez a barátság.
Lehetetlen megbocsátani annak, aki rosszat tett nekünk, ha ez a rossz lealacsonyít. Arra kell gondolnunk, hogy nem alacsonyított le, hanem fölfedte valóságos helyünket.
A tenger szépsége nem csökken szemünkben attól, hogy tudjuk, olykor hajók süllyednek el.
A szép magában foglalja a pillanatnyi lét és az örökkévalóság egységét.
Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutni előle, nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép.