Nyugodt életet
kívántunk, s bár sorsunk többet adott,
hiányzott csókunkból a köznapok
üdve-terhe, a próbált szeretet
közele, rend, biztonság: ami nagy volt,
az a szüntelen újuló kaland volt,
amelyre annyian vágynak: összekapcsolt,
de szét is törte boldog éveid:
be szánalmas az élet, be irigy,
hogy egyféle csak és hogy oly rövid!
Teljes mértékben hiszek a sorsban, de abban is hiszek, hogy mi magunk irányítjuk a sorsunkat, és nem vagyok biztos benne, melyikben hiszek jobban. Szerintem az élet kicsit olyan, akár egy fa. És számtalan ága közül választhatunk. Nézetem szerint itt lép be a saját sorsunk irányítása. Ha egy bizonyos ágat választunk, akkor az életünk egyik irányba halad, a sors pedig attól kezdve sodor bennünket.
Szeretném hinni, hogy az élet nem olyan folyó, amely döglött halként sodor magával bennünket.
Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet.
A valódi személyiségnek mindig megvan a rendeltetése, és hisz benne… Ha valakinek rendeltetése van, annak eredeti értelme az: egy hang megszólította s valamire rendelte őt.
Csak a betegség után értettem meg, milyen fontos, hogy igent mondjunk a tulajdon sorsunkra. Mert ilyen módon jön létre egy olyan én, amely akkor sem vall kudarcot, hogyha fölfoghatatlan dolog történik vele. Olyan én, amelyik kitart, elviseli az igazságot és megbirkózik a világgal meg a sorssal. Akkor még a vereségből is győzelem kovácsolható. Semmi sem kuszálódik össze – sem kint, sem bent; a tulajdon folytonosságunk ugyanis helyt állt az élet és az idő áradatával szemben. De ez csakis akkor történik így, ha az ember nem avatkozik bele tolakodóan a sors terveibe.
A megérzés a lélek gyors megmerülése az életnek abban az egyetemes áramlatában, amiben minden ember története kölcsönösen összekapcsolódik a másikéval, mi pedig mindenről tudhatunk, mert minden meg van írva.
Hiába fúrjuk-faragjuk életünk rejtelmes sziklatömbjét, minduntalan előbukkan rajta a sors sötét erezete.
Nem tudom, mit rejt a sorsod,
mosolyt hoz-e vagy könnyeket.
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
s őrizd meg a boldog perceket.
A sors attól sors, hogy nem magunk választjuk, mégis meg kell állnunk a helyünket, bármit hozzanak is a napok.
Az ember sorsa a szívétől függ, mert mindennek lehet parancsolni, csak a szívnek nem.
Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot.
A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.
Érezted-e már, hogy menni lenne kedved, s mégis maradnál, ha engedné a sors?
Előre csak önhitten útadon,
Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von.
Engedd el. Ne ragaszkodj semmihez, hagyd, hogy az Élet mindent az útjára pakoljon. Ha nem követelőzöl, ha nincs kapkodás, tökéletesen összerakja a következő lépéseket, neked csak bíznod kell benne, és lépni nagyokat. Ne legyen energiád kontrollálni a jövőt, vagy a következő lépést fürkészni. Nem megy, és nem is fog menni, ne is akard, hiszen az nem a te dolgod. Annyi kell csak, hogy hallgass az érzéseidre, azok után menj, és tudd, hogy az Élet majd szépen hoz mindent, ha pedig élvezed a pillanatot, és nem a következőn agyalsz, minden a helyére fog kerülni, mert bízol abban, hogy ez nem is lehet másképp.