Mindig dolgozz valamennyit. Dolgozz hát, s bár lassan haladsz előre, messzire fogsz jutni.
Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munkabér megszerzéséért, hanem a példaadás kedvéért és a henyélés elkerülése végett.
Az, hogy a dolgozók mennyi felelősséget hajlandók vállalni, nem annyira a szervezeti struktúrától, mint inkább a szervezeti légkörtől függ.
A túlbonyolítás minden újjászervezési program halála, különösen azoké, amelyekben technikai elemek is vannak.
Munkát végezve kell az embernek megszereznie mindennapi kenyerét, ugyanakkor munkájával mozdítja elő a technika és a tudományok szüntelen fejlődését, különösen pedig a társadalom – amelyben testvéreivel együtt él – erkölcsi és kulturális életének folyamatos kibontakozását.
Úgy három vagy négy napig ittam egyfolytában. Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy elolvassam az álláshirdetéseket. A gondolatát sem tudtam elviselni, hogy ott ülök valakivel szemben egy íróasztalnál, és azt magyarázom neki, hogy alkalmas vagyok a munkára. Egészen őszintén rémületbe ejtett az élet: hogy mi mindent kell megtennie egy embernek csak hogy enni, aludni, ruházkodni tudjon. Így inkább ágyban maradtam és ittam. Mikor az ember iszik, a világ ugyan ott van körülötte, de legalább egy kis időre elengedi az ember torkát.
Alkohol idézetek, Charles Bukowski idézetek az alkoholról, Munka idézetek
Két hirdetésre jelentkeztem, és mindkét helyen felvettek. Az elsőnek nagyon munkaszaga volt, így a második mellett döntöttem.
Hálatelt szívvel gondolok arra az időre, amikor erőimet nem kímélve, szüntelen fizikai és szellemi munkát végezhettem.
Nyugalommal és alázattal tekintek az eljövendő munkám elé azért, hogy készségesen lemondjak róla, ha eljön az ideje.
Van egy dolog, amit megtanultam: bármi is történjék, akár jó, akár rossz, az lesz a reakcióm, hogy folytassam tovább a dolgom. Alkotok.
Ha valaki megkérdezné a munkaköri leírásomat, azt mondanám, hogy tervezőmérnök vagyok. Ami szerintem a kreatív és a mérnöki szakterület ötvözetét jelenti.
Ha az ember motivált és egy kicsi országban él, akkor meg kell ragadni a lehetőségeket. Nem lehet finnyázni. Ha itt kettőre nemet mondasz, lehet, hogy nincs harmadik.
Egy szervezeten belül nem lehet javítani a közhangulatot. A közhangulat vagy a közszellem felülről, a vezetés irányából szivárog lefele. Alapvetően meghatározza a vezető vagy a főnök jelleme és személyisége. Egy részleg vezetőjének szavai és tettei meghatározhatják egy egész egység hangvételét. Ez ugyanúgy lehet pozitív, mint negatív, a termelést elősegítő vagy éppen hátráltató.
Ha a szervezet vezetői tisztelik a beosztottjaikat, akkor azoknak sokkal kedvezőbb képük alakul ki önmagukról, ezáltal magasabb színvonalú munkát végeznek.