Megteszek mindent, amit csak tudok, a tőlem telhetőt nyújtom, és így akarok tenni egészen az utolsó pillanatig. Ha a végén kiderül, hogy igazam volt, akármit is hozzanak fel ellenem, nem számít. Ha az derül ki, hogy tévedtem, tíz angyal is megesküdhet rá, milyen jó voltam, az sem változtat a lényegen.
Nagyon sok férfi azért boldogtalan, mert nem szakadt ki soha életében a komfortzónájából, és nem harcolt, nem küzdött.
Egy csomag ruhával és némi fehérneművel kezemben, de megdönthetetlen akarással nekivágtam Bécsnek! Hittem, hogy ami ötven évvel ezelőtt édesapámnak sikerült, az nekem is sikerülni
fog. Én is lenni akartam „valami”, bár semmi szín alatt sem hivatalnok!
Nem sétálhatsz el a problémák elől. Nem futhatsz soha elég gyorsan, hogy teljesen lehagyd őket.
Sokat vártam a szépre és egy helyben álltam
Miközben mindenki csak haladott
Túl sokszor áztam meg én, és túl sokszor fáztam
Minden nap a kukásautón
Most meg állok a fényben, és várnak a bárban
A kemény idők soha nem tartanak sokáig. A kemény emberek igen.
A harmónia, a belső összhang valójában életünk egyik legmunkásabb belső állapota. Az az állapot, amelyet nem elérünk, hanem amelyért újra és újra megküzdünk. Ez a világítótorony csigalépcsője, ahol lihegve, küzdve, folyamatosan megyünk feljebb és feljebb. Ahhoz, hogy segíteni tudjunk másoknak, elsősorban nekünk magunknak kell stabilizálódnunk, megerősödnünk, belső összhangra jutnunk.
Csak az számít, hogy tudd, mit akarsz, és küzdj érte.
-Sean Boswell
Halálos iramban: Tokiói hajsza (2006)
Baján belém ivódott, hogy vagy magam csinálom meg a szerencsémet, vagy lesz egy átlagosan szürke, bepunnyadós életem. Nekem semmit sem toltak a fenekem alá, mindenért megküzdöttem.
Bármi történik, én az utolsó pillanatig harcolni fogok.
Otthonról azt hoztam, hogy ahhoz, hogy valamit el tudj érni, tenni kell, semmit sem adnak ingyen. A sportág pedig ezt felerősítette. Világ életemben nagy csapatban edzettem, és azt láttam, napról napra meg kell újulni ahhoz, hogy az élen maradhass.
Az évek múlásával megértettem, Emmának volt a legnehezebb dolga mindannyiunk közül, az ő helyzete volt a legbonyolultabb, ráadásul ő volt a legfiatalabb is. A világ egyik leghíresebb – és az én szememben az egyik legnagyszerűbb – nője vált belőle, bàr a kívülálló hajlamos csak az ünnepelt sztárt látni, és nem gondolni bele, micsoda kihívásokkal jár ez az élet. Amikor az egész elkezdődött, Emna nem volt még tizenkét éves, mint én, sem tíz, mint Daniel. Csak kilenc volt. Ez pedig óriási különbség. Azelőtt sohasem járt még forgatáson, és a gyerekfőszereplők közül ő volt az egyedüli lány.
Értelmetlen úgy meghalni, hogy fel sem használtad az összes fegyveredet.
Szeretetből képesek vagyunk hegyeket megmászni, tengereket átszelni, homoksivatagokon átkelni és kimondhatatlan megpróbáltatásokat elviselni.
Ha futni kezdesz, nem hagynak megállni. Ki kell állni, támadni. Nem lehet örökké futni.
Ha tudok másoknak segíteni, abból én is erőt merítek. Ha viszont állandóan a magam szerencsétlenségével foglalkoznék, ellepne az önsajnálat, nem jutnék túl a nehéz időszakokon.
Az édesanyám az egész életét nekem szentelte. Olyan áldozatokat hozott, amit szavakkal nehéz kifejezni – gyakran éhesen feküdt le, csak hogy én ehessen. Nem volt pénzünk, de ő fáradhatatlanul dolgozott – a hét minden napján, éjszakánként is, mint bejárónő –, csak hogy megvehesse nekem az első futballcipőmet, hogy valóra válthassam az álmom: focistává válni. Minden, amit elértem, minden sikerem, az ő rendíthetetlen szeretetének és áldozatainak köszönhető. Mindent neki köszönhetek. Amíg élek, mindig velem lesz. Már mindent megkapott, amit adhatok, de ami még fontosabb: ő az én menedékem, az erőm, és a legnagyobb áldás az életemben.
Mindenki oda ér, ahová indult. Dolgozni kell érte, elesni, felkelni, de a végén odaér.
Hát itt vagyok. Sebzett, de nem legyőzött. Ütést kaptam, de nem ütöttek ki. És mostantól ez a város – és benne minden -, hozzám tartozik.
