Semmiképpen sem akarom akadályozni, hogy ellenem írjanak, sőt ezt kifejezetten óhajtom. Mert Görögországban sem állt volna soha akkora becsben a filozófia, ha nem élesztették volna a legbölcsebb emberek vitái és ellenvéleményei.
A kritika az ítélni jelentésű görög eredetű szóból származik. Aki kritikát mond a másikra, az ítélkezik a másik fölött. Mindegy, hogy „jó” vagy rossz szándékból teszi ezt. A kritika ítélkezés. Paradox módon a kritizáló emberek is feltétel nélküli szeretetre vágynak, miközben ontják magukból a kritikát. És minél frusztráltabb valaki, annál több kritikai megjegyzést szór szét a világban.
Az utca embere a legjobb zsűri, mert romlatlan az ízlése.
Szívesen fogadom a kritikát, de nem attól, aki fekete napszemüvegben ül be a bemutatóra, aztán hiányolja a színeket.
A kultúráltan megfogalmazott negatív kritikákkal sincs semmi baj, ezekre annyit tudok válaszolni, hogy a Zene szubjektív dolog, elfogadom, ha valakinek nem tetszik az adott produkció.
Általában a legjobb ötletedet vagy munkádat támadják a legtöbbet.
Mielőtt automatikusan magadra vennéd, érdemes megnézni, hogy az, aki kritizál, hol tart az élet adott területén.
Folyvást dolgozom, s úgy, hogy nemigen törődöm a kritikával és a kritikusokkal, ahogy az igazi művésznek tennie kell. A munkának kell igazolnia engem.
Az igazság az, hogy a kritika egyáltalán nem hatott rám. Ebből a szempontból szerencsés vagyok. Történjen bármi, vagy rossz, én egy buborékban élek. Évtizedek óta nem olvasok magamról, és nem érdekel, ahogy mások dicsérik vagy elemzik a műveimet. Nagyképűségnek hangzik, pedig nem az. Nem gondolom, hogy mások fölött állok, arrogáns sem akarok lenni, és még csak különösebben jó véleményem sincs mindarról, amit csinálok. Azt tanultam Danny Simontól, hogy a saját véleményemben bízzam, és nem szeretem az értékes időmet olyasmire pazarolni, ami elterelheti a figyelmemet a lényegről. A barátaim sokszor biztattak, hogy legalább egyszer-egyszer élvezzem ki valamelyik tiszteletre méltó kritikus dicséretét, vagy egy durva támadás esetén gondoljam végig, nem lenne-e jobb válaszolni, de nekem egyikhez sincs kedvem.
Nyilvánvaló, hogy nincs mit elemezni a rockszövegeken. Amikor az ember kritikákat olvas, a legtöbb kritika fanyalog a művész íráskészségének hiánya miatt, és szinte mindig igazuk van. Úgy értem, mindig igazuk van. Nem elég jó kifogás azt mondani, hogy tudod, ez nem igazán számít, mert ez egy rock and roll dalban van eltemetve. Hát, oké, ez így van, de nem vagy elég okos ahhoz, hogy a jó hangzáson kívül még jelentsen is valamit egy dal? Tudod, amire mégis törekedni kellene.
– nyilatkozta Jagger 1981-ben.
Mindig azok a legszigorúbb bírái másoknak, akik maguk is megérdemelnék, hogy megleckéztessék őket.
Minden a hitről szól. Ha elbukok, felállok, és újrakezdem. Nem hagyom, hogy a kritikusok megtörjenek.
Én csak gondoltam egyet, és egy dalt akartam csinálni, aztán folytattam a dalszerzést. Soha nem mondtam, hogy: ’Hé, figyeljetek az életemre!’ Minden barátom tudja, hogy semmit sem akarok látni a negatív fecsegésből. Amikor az emberek valami gonoszat küldenek nekem, az fáj a lelkemnek.
Csak azok a pillanatok a megismerés pillanatai, amikor minden ítélkezés és kritika elhallgat bennünk.
A nyilvánosság kritikája könnyen kikezdi a focistákat épp úgy, mint a menedzsereket.
Nehéz egy olyan cikkről beszélni, amiben rosszat írnak rólad. Olyan, mintha valaki kést mártana a szívedbe. A saját munkámnak én vagyok a legfőbb kritikusa.
Nem kétséges, egyetlen retorikai vagy költői mű sem önnön minősége alapján ítéltetik meg, hanem sokkal inkább azon hatás alapján, amelyet olvasóira gyakorol, mégpedig oly módon, hogy amikor az olvasó ítéletet alkot róla, nem magát a művet veszi alapul, hanem mintegy saját személyiségéből indul ki.
Sokkal nagyobb dolog magad fölött bíráskodni, mint másokon.
A pályán mindent bele fogok adni. Nem fogok kihátrálni. Nyerni akarok. A végeredmény számít. Akik kritizálnak ezért, azoknak a többsége nem győztes bajnoki mentalitást követ, szóval nem értik, és soha nem is fogják megérteni ezt a hozzáállást.
