Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen.
A család ma a válságtünetekkel, az új együttélési formákkal, válásokkal stb. párhuzamosan új megnyilvánulási formákat öltve fejezi ki összetartozását, alakítja identitását. Példa lehet erre egy terjedőben lévő amerikai divat: sokan évente számba veszik, összegzik és dokumentálják a legfontosabb eseményeket, rögzítik azokat az élményeket, amelyeket megőrzendőnek vélnek, és a külvilággal is közölni akarnak, majd a már fejléccel nyomtatott, levélszerű beszámolót újév táján elküldik a barátoknak és ismerősöknek. Azoknak, akik bár a világ vagy az ország más-más táján élve egymásról sem mindig tudnak, de a család képzeletbeli-szimbolikus viszonyítási csoportját alkotják.
Az ember csak a magafajtával tud együtt élni, olykor még azzal sem; mert nehéz elviselni azt, ha a másik pont olyan, mint ő.
Fogadd el a sors akaratát, és szeresd azokat, akiket a sors az utadba vezérel, mégpedig teljes szívedből!
Az utóbbi időben kezdte hozzászoktatni magát, hogy akihez csak lehetett, beszélgetés közben hozzáért, lehetőleg úgy, hogy véletlennek tűnjön. Érezte, hogy az érintéssel valamit átad a másik embernek, valami nem könnyen megnevezhető dolgot, aminek következtében a kapcsolat megváltozik közöttük: mélyebb, meghittebb, valódibb lesz.
Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
Talán valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok. Egyesek tényleg rátalálnak arra az emberre, aki jóban-rosszban kitart mellettük. Ez az ember lehet, hogy egy házastárs, és ünnepelheted őt álomesküvővel, de az is lehetséges, hogy az az ember, akire egy életen át számíthatsz, az az ember, aki igazán ismer, talán még jobban ismer, mint te önmagadat. Ő nem más, mint az az ember, aki melletted volt gyerekkorod óta.
Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!
Az igazán jó kapcsolat a kölcsönös fejlődésről szól. Úgy próbálunk egymással élni, hogy közben hagyjuk a másikat kiteljesedni. Ha két ember valóban szereti egymást, akkor köztük nincs helye korlátozásnak. A tiltás egy kapcsolatban a saját gyengeségünk beismerése. Egyszerűbben fogalmazva: kudarc.
Súlyos átkot von a maga fejére az, aki megkísérli összehozni a barátait.
A fejeddel ne akard megérteni a szív érzéseit, és a szíveddel megérteni a fej gondolatait.
Túl nagy ár egy „jó” párkapcsolatért azzal fizetni, hogy nem lehetsz önmagad.
A párkapcsolat egy tökéletes tükör, melyben a társunk igazán láttatni tudja és visszatükrözi az egyéni gyengeségeinket, amit mi kellő önismeret hiánya miatt a másikra vetítünk, és őt okoljuk a problémáink miatt.
Ne engedjük magunkat befolyásolni az által, amit egyik ember a másikról mond, amíg nem mérlegeltük az állítást, nem vizsgáltuk meg, és döntöttük el (…), hogy az állítás igaz-e vagy sem.
Elsősorban a szemek és a mosoly vonzanak. Az arc, a hangszín. Azután megnézi az ember az alakot, megnézi, mi van még ott, de utána visszatérek a belső tulajdonságokra: az észre, a humorérzékre, az adni és kapni tudásra. Azután a csengő vagy megszólal, vagy nem.
Ha egy pasi csak szurkál a rózsával, ahelyett, hogy azt óvatosan a kezedbe adná, lépj. A rózsa nem játék. Nem arra találták ki, hogy bántsanak vele. Ha egy kapcsolatban kényelmetlenül érzed magad, köszönj el. Köszönd meg neki, amit adott, mert biztosan tanultál tőle is valamit, de ne maradj tovább. Nincs értelme. Minden kapcsolatnak addig van értelme, amíg jól érzed magad benne, és amíg tanulsz belőle. Ha már nem jó benne, mert pl. nem becsülnek meg, akkor minek maradnál?
Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most.