Engem sohasem érdekelt a rang, bizonyos értelemben a népszerűség sem. Véleményem szerint, aki azt gondolja, hogy történelmet csinál, az ostoba ember. Mindenkinek el kell végeznie a feladatát, ha ez a történelem része lesz, hát legyen…
Mindent, amit valaha a főzésről tanultam, úgy szereztem meg, hogy először padlóra küldtek, majd onnan felálltam. Megrázod magad és visszatérsz egy jobb recepttel vagy prezentációval.
Én egy elég szenvedélyes pasas vagyok, ami számos félreérthető helyzetet szül. Egy profi konyhában óriási feszültség van. Nem asztrofizikáról van szó, de rohadtul érteni kell egy konyha fenntartásához.
Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat.
Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során.
Ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni.
Magam sem tudom, hogyan történt, de egy szép napon egyszerre csak elhatároztam, hogy festőművész leszek. Nem lehetett kétségbevonni rajzképességemet, ezt apám is tudta, hiszen éppen ez késztette többek között arra, hogy reáliskolába küldjön. Mégis, amikor megkérdezte, hogy tulajdonképpen milyen életpályát választanék magamnak, kimondtam fenti elhatározásomat. Első percben torkán akadt a szó. Kételkedni kezdett épelméjűségemben. Miután pedig megismételtem elhatározásomat, és megérezte ennek komolyságát, esetleges tehetségem figyelmen kívül hagyásával, határozott egyéniségének egész erejével fellépett tervem ellen. „Festőművész nem lesz belőled, legalább is, míg én élek, addig soha!” mondotta. Mindketten következetesek maradtunk: atyám a „sohá”-hoz, én pedig a „csak azért is”-hez.
Hajlamosak a filmesek egy bizonyos kor felett mellőzni a nőket, én azonban úgy érzem, a legjobb éveim még előttem vannak, és minél többet tanulok, és élek, annál jobbá válik a munkám, a teljesítményem. Énekesként, előadóként, színésznőként, producerként minden nap egyre jobb leszek. Jó dolog az életemnek és a karrieremnek ebben a szakaszában lenni.
A szüleim ügyvédnek szántak. De nem hinném, hogy boldog lettem volna, hacsak nem énekelhetek a bírák előtt.
Gyerekként nem tudtam, kik azok a celebek. Anyukám operaénekesnő volt, és a család többi tagja is művész. Nem mentünk moziba, bulvár újságokat sem járattak a szüleim. Bár zongorázni tanultam és balettórákat vettem, színésznőként szerettem volna dolgozni – a közönséget megnevettetni azonban kemény munka.
Való igaz, hogy gyakorlat teszi a mestert. Csakhogy rengetegen gyakorolnak, így nagyon sokan el is jutnak a mesterszintre. Ezért aztán a felső korlát közelében a döntő különbség már nem a teljesítményen múlik.
A színészet a legvadabbul túlfizetett munka, amit csak el lehet képzelni.
Sosem lesz igazi autószerelő abból, aki nem szerelmes a masinákba!
Azt mondják, minden jó főszakács mögött ott áll a profi konyhai csapat (és ez nagyon is igaz), de megbízható, lelkes, a minőségre kényes beszállítók és termelők nélkül mindez kevés lenne.
Amikor színészkedsz, más emberek életét élheted, anélkül, hogy tetteidért vállalnod kellene a felelősséget.
Miután szakmám szerint a jobb lábamból élek, nem igazán érdekel, hogyan nézek ki. Akit ez esetleg megijeszt, nos, az így járt.
Talán nem vagyok jó színész, de minden másban még ennél is rosszabb lennék.
Én soha nem akartam színész lenni, mert el sem tudtam képzelni, hogy hogyan lehetek az.