Mindenki hajlamos hinni abban, amire szomjasan vágyódik, lutri-jegytől az útlevélig, mely a Paradicsomba szól…
Isten csodálatos dolgokat tartogat számodra, de hinned kell benne, különben áldásai elmennek melletted, és azok kapják meg, akik valóban hisznek.
A Jóistenben nagyon hiszek, oly sok mindenen átsegített.
A hit magában, tudás nélkül kaotikus, ködös valami, és könnyen csődöt mond, alkalmazhatatlanná válik a kétségbeesett szükség óráiban.
Gyönyörűség vihar hányta hajón ülni, abban a bizonyos tudatban, hogy nem pusztul el. Az Egyházat háborgató üldözések ilyen viharhoz hasonlítanak.
Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, teremtőjén és rendeltetésén kezdje a gondolkodást.
A hit egy elmeállapot, amely önfegyelmen keresztül kondicionálható. Előidézhető vagy megteremthető az önszuggesztió elve alapján, a tudatalattink folyamatos instruálásával. Ez a hit érzésének szándékos fejlesztése.
Feljövő fényes csillagként jelentél meg Uram mámoros szemünk előtt, csodákat műveltél, hogy eloszlasd a bennünket körülvevő sötétséget és szkepticizmust; hitet adtál nekünk.
(Hitlernek írt leveléből, 1922)
Hitem van abban, hogy a gondolataimat és azok által a sorsomat én irányítom.
A hit nem azonos a vallással. A vallásban lehet hit, de a vallás inkább csak bizonyos keretek, szabályok közötti gondolkodást, érzést jelent. Vallásosnak lenni azt jelenti: megpróbálni egy adott kereten belül gondolkodni, hinni, a szabályokat betartani.
Én nem rejtettem véka alá a hitemet. Ez nem egy annyira titkos dolog volt, hogy én a nagy vadóc lány hirtelen előálltam, mint a nagy szent Szűz Mária, tehát nagyjából erre butítottak le, (…) miközben én évek óta beszéltem a hitemről.
Én a szívembe zárok mindenkit, ki megértett,
És hitt bennem, engem már csak ez éltet!Eddig sem adtam fel a hitem, ezután se fogom,
Akkor sem, ha becsúszik az élettől egy-két pofon.
Személyes veszteség vagy megpróbáltatás idején gyakorta halljuk, hogy az emberek azt mondják, „imádkoznak értünk”: Mindig azt hittem, hogy ez csak afféle kifejezés, szófordulat, míg végül megéreztem, mit jelent az, amikor ezer meg ezer ember ajánlja fel az ilyesmit. Az érzés mindent elsöprő; semmi kétségem afelől, hogy az utóbbi két évben ez a rengeteg spirituális energia tartott fenn. Soha többé nem fogom alábecsülni az imádság erejét.
Az én dolgom nem az, hogy rágódjak időn vagy veszteségen, hanem az, hogy fogadjak el minden napot, menjek előre és higgyek abban, hogy itt valami sokkal nagyobb dolog működik, amely valaminek megvan a maga idő- és egyensúlyérzéke.
Ahogy az ember tárgyi tudása gyarapodik, kialakul egy olyan sáv, amelyet nem fed le a tudomány, pontosabban nincsenek tudományos válaszok. Vannak földi ésszel meg nem magyarázható dolgok, ezen a problémán a hit tud átlendíteni. A kétségek nem szűnnek meg, de a hit segít abban, hogy ne essek kétségbe.
Figyelemre méltó, hogy a hit és a babona formái minden korban, minden népnél ugyanazok maradnak.
Irigylem azokat, akiknek megadatott, hogy megtalálták az utat az Istenhez. Én próbáltam keresni sokszor, és nagyon kétségbeesetten, mégsem kaptam semmi jelet, vagy biztatást…
A hit nem más, mint a kétségbeesett lelkek gyógyírja.
Az ismeretlentől lehet félni, de a haláltól… A születésünktől sem félünk, adomány az is, ez is. Nem úgy hiszek a túlvilágban, mint a keresztények, s nem úgy, mint az ezoterikusok. Nem a mennyországban és nem a nirvánában, egyszerűen a végtelenben hiszek – ami valóban félelmetes, hiszen földolgozhatatlan a mi végességünkben. Születésünktől a halálunkig mindent behatárolunk. Odakinn nincsenek mértékegységek… Kitaláltuk a centimétert, az időt, hogy élhetővé tudjuk tenni a létünket. De hol vagyunk mi a végtelenben?
