Az első dal, ami nagyon nagy hatást tett rám, az A felkelő nap háza volt. Emlékszem, ment a magyar táncdalfesztivál a tévében, és a szünetben berakták. Felállt a szőr a karomon, borsódzott a hátam, hogy hát ilyen is van?!
Voltak rendes gyerekek meg gonoszabbak, akik féllábúnak meg százlábúnak csúfoltak. De fiatalon az ember még könnyebben túljut ezeken. Legfeljebb visszaszóltam nekik, vagy fejbevágtam őket a mankómmal!
Nem foglalkozom én politikával, a közönségem se ilyen alapon szeret engem, hanem a művészetemért és hogy nem adtam el magam sehova. Se bulvárnak, se pártoknak – pedig a szakmában mindkettőre akad példa bőven. Ismerek olyan zenészt, aki hol ennek, hol annak a pártnak állt a szolgálatába.
A bánatot kiéneklem, és így meg is szabadulok tőle. Ez történik az engem hallgató és velem éneklő közönséggel is. A blues zene ilyen, de a bánat mellett a fricska, a humor, a nevetés benne van ebben az irányzatban. Teljeskörű önkifejező műfaj.