Aki nem élt meg nehéz perceket, az soha nem tud igazán jól bluest énekelni.
Deák Bill Gyula
1948. november 8. -
Artisjus-díjas magyar blues-énekes
A Jóistenben nagyon hiszek, oly sok mindenen átsegített.
Barátból kevés van, de ők igaziak. Van köztük zenész meg orvos is, szegények és gazdagok.
Az első dal, ami nagyon nagy hatást tett rám, az A felkelő nap háza volt. Emlékszem, ment a magyar táncdalfesztivál a tévében, és a szünetben berakták. Felállt a szőr a karomon, borsódzott a hátam, hogy hát ilyen is van?!
Voltak rendes gyerekek meg gonoszabbak, akik féllábúnak meg százlábúnak csúfoltak. De fiatalon az ember még könnyebben túljut ezeken. Legfeljebb visszaszóltam nekik, vagy fejbevágtam őket a mankómmal!
Tisztességes emberek voltak a szüleim, mindig arra tanítottak, hogy minden körülmények között maradjak ember.
Nem foglalkozom én politikával, a közönségem se ilyen alapon szeret engem, hanem a művészetemért és hogy nem adtam el magam sehova. Se bulvárnak, se pártoknak – pedig a szakmában mindkettőre akad példa bőven. Ismerek olyan zenészt, aki hol ennek, hol annak a pártnak állt a szolgálatába.
A bánatot kiéneklem, és így meg is szabadulok tőle. Ez történik az engem hallgató és velem éneklő közönséggel is. A blues zene ilyen, de a bánat mellett a fricska, a humor, a nevetés benne van ebben az irányzatban. Teljeskörű önkifejező műfaj.
Nekem a közönség és a család a legnagyobb erő és motiváció, ők azok, akik igazán számítanak.
Ne hidd el, ha mondják, egyedül maradtál.
Mindig lesz egy csendes társ, kiben régen is bíztál.