A gyermekeket elsősorban nem az neveli, amit mondanak nekik, hanem az, amit látnak, amiben élnek.
A felelősség-nem-vállalás és -hárítás mára össznépi élettevékenységgé vált.
A szabályok és az előírások többnyire megkönnyítik az ember életét, és segítenek eligazodni az életben. Egyes dolgok helyesek, mások helytelenek, és a két véglet között ott van egy nagy szürke terület. Mégis jobb, ha az ember tudja, hogy egy bizonyos helyzetben a szürke melyik árnyalata alkalmazható.
A harcos nem érzelmileg szereti az ellenfelét, hanem univerzálisan. Egységet alkot vele. Saját erőkörébe vonja, s mintha önmagával táncolna, együtt pörögnek. És nemhogy félne tőle, hanem éppen ellenkezőleg: félti. És felelősséget érez a sorsáért. Célja a védelem, de tudja jól, hogy a harc során a Sors törvényeibe nyúl bele. Akár nyer, akár veszít, magára veszi a tett súlyát. S ha nem az egyetemes igazság – vagyis a szeretet – nevében cselekedett, függetlenül attól, hogy ő hal meg vagy az ellenfele: a felelősség az övé.
Ha az az eszköz éles és fényes, és nem tudod, mi az ördögöt kezdj vele, sok kárt okozhatsz.
Szabad vagyok, mert tudom; egyedül én vagyok erkölcsileg felelős mindenért, amit teszek.
Végső soron nem vállalsz felelősséget az életért, amíg nem vállalsz felelősséget ezért a pillanatért – a mostért. Ugyanis a most az egyetlen hely, ahol az élet föllelhető.
Vannak olyan időszakok, amikor egy bölcs vezető éppen attól válik felelősségteljessé, ha új irányban indul el, főleg ha teljes bizonyossággal tudja, hogy a lehető legjobb útra tereli népét.
Kevés ember tud emberségesen és nagylelkűen élni a hatalmával, ha senkinek sem tartozik felelősséggel érte.
A tudás eszköz, s mint minden eszköznek, a felhasználó kezében dől el a sorsa.
Mindegy, meddig énekelhetek még: a zenei karrier hatalmas felelősségérzettel ruházott fel, amelyet nemcsak a családom iránt érzek, hanem az iránt a számtalan ember iránt is, akik példaképnek tekintik az énekeseket. Sokkal tartozom a rajongóimnak – de az is lehet, hogy mindent nekik köszönhetek. Ezt is csak egyféleképpen fizethetem vissza, mégpedig azzal, hogy az életemet megvilágosító kérdésre adott igenlő választ a gyakorlatba is átültetem, és helyesen cselekszem.
Az, aki csak a fényt keresi és közben kitér a felelősség alól, az sosem lel rá a megvilágosodásra. Éppúgy, mint az is, aki hosszan néz a napba, végül megvakul.
A felelősség… Ebben a világunkban a felelősség nem vállalása olyannyira hozzákapcsolódott a szabadság érzetéhez, hogy az emberek elfelejtik, hogy ez nem a szabadságot jelenti, hanem a szabadosságot. Olyanokra jellemző ez, akik egy kis időt sem mernek egyedül eltölteni önmagukkal.
Az emberi világ napjainkra hihetetlenül összeszűkült, nem csak az információk jutnak el hozzánk nagy sebesen akár a Föld túlsó feléről is, hanem bizonyos jelenségek és azok következményei is. Nem dughatjuk homokba a fejünket, és nem lehetünk csupán nézői az eseményeknek.
A felelősségtudat olyan, akár a bátorság. Sose tudhatjuk, birtokában vagyunk-e, amíg próbára nem tesznek minket.
Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad erejéből.
A benső szándék mindig megelőzi a külső tettet, s ezért kivétel nélkül minden ember történelmének nemcsak áldozata, de felelőse is!