Kevés ember tud emberségesen és nagylelkűen élni a hatalmával, ha senkinek sem tartozik felelősséggel érte.
A tudás eszköz, s mint minden eszköznek, a felhasználó kezében dől el a sorsa.
Mindegy, meddig énekelhetek még: a zenei karrier hatalmas felelősségérzettel ruházott fel, amelyet nemcsak a családom iránt érzek, hanem az iránt a számtalan ember iránt is, akik példaképnek tekintik az énekeseket. Sokkal tartozom a rajongóimnak – de az is lehet, hogy mindent nekik köszönhetek. Ezt is csak egyféleképpen fizethetem vissza, mégpedig azzal, hogy az életemet megvilágosító kérdésre adott igenlő választ a gyakorlatba is átültetem, és helyesen cselekszem.
Az, aki csak a fényt keresi és közben kitér a felelősség alól, az sosem lel rá a megvilágosodásra. Éppúgy, mint az is, aki hosszan néz a napba, végül megvakul.
A felelősség… Ebben a világunkban a felelősség nem vállalása olyannyira hozzákapcsolódott a szabadság érzetéhez, hogy az emberek elfelejtik, hogy ez nem a szabadságot jelenti, hanem a szabadosságot. Olyanokra jellemző ez, akik egy kis időt sem mernek egyedül eltölteni önmagukkal.
Az emberi világ napjainkra hihetetlenül összeszűkült, nem csak az információk jutnak el hozzánk nagy sebesen akár a Föld túlsó feléről is, hanem bizonyos jelenségek és azok következményei is. Nem dughatjuk homokba a fejünket, és nem lehetünk csupán nézői az eseményeknek.
A felelősségtudat olyan, akár a bátorság. Sose tudhatjuk, birtokában vagyunk-e, amíg próbára nem tesznek minket.
Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad erejéből.
A benső szándék mindig megelőzi a külső tettet, s ezért kivétel nélkül minden ember történelmének nemcsak áldozata, de felelőse is!
Könnyen kibújhatunk a felelősség alól, azonban nem fogunk tudni elbújni kibújásunk következményei elől.
Felelős vagy a gondolataidért, mert a képzelőerőddel is teremthetsz vagy rombolhatsz, élhetsz vagy visszaélhetsz!
Ha megállapítottuk, meddig terjed a felelősségünk, képesek leszünk eleget tenni kötelességeinknek, és elengedni azokat a dolgokat, amelyekért nem mi vagyunk a felelősek. Így több örömünket lelhetjük abban, ha támogatjuk embertársainkat, és harmonikusabb együttműködésen alapuló kapcsolatot létesíthetünk velük.
Gyerekként van lehetőséged panaszkodni, felnőttként kötelességed cselekedni.
Tisztában vagyok a felelősségeimmel, megértem a világ problémáit, és azt, hogy erre én hogyan lehetek hatással.
Egy bizonyos kortól az ember maga felel a tetteiért.
Végül is majdnem minden rajtunk múlik. Majdnem. De a szerencsének is adjunk egy kis esélyt.